Bella István :Utóirat egy szerelemhez

Reggeledik odakünn és bennem lassan felkél a Nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak a fényre,
hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbehamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.








Hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit kékes villám keltett
s utána szédülten visszasírjon.

Hajnal Anna


Bényei József :Mozdulat

Hiányzik nagyon a kezed
szürkén hullámzó hajnalokban
Felsír a hű emlékezet
sugárzik arcod valahonnan

Mi őrizte az álomig
Jutalma megkövült magánynak
Az önzés sunyin rávonít
s a Hold árnyéka belesápad

Milyen is volt a mozdulat
arcomra hullott négy-öt ujjad
s a gödrök árkok ó-kutak
dombok nagy csöndjévé simultak

Egyszervolt csókok jóíze
keseredik némuló számon
Volt ugye volt kettőnk hite
hát miért miért hogy nem találom

Hiányzik valami nagyon
Ki hagyta el milyen viharban
Szikkad az idő arcomon
a félelemtől kitakartan

Már csak az emlék melegít
pihegve reszket tenyeremben
A magány lassan bekerít
s hideg idő szárnyára fekszem

P.Pálffy Julianna : Miénk volt a pillanat

darabokra hullt éjek
riadt ébredései között,
nappalok álomperceit
kutatom, keresem -
hol
nyárillatú búzamezők
aranyba olvadt tánca
csalogatva hív,
repkedő pillepárokat,
talán megtalálom,
mikor volt miénk
- a pillanat.

darabokra tépett álmok
riadt rémképei között,
nappalok nyugalmát
kutatom, keresem -
hol
erdők csendjében,
holdfénnyel bújócskázva
ezüst hangon zenél,
csörgedez a kis patak,
talán megtalálom,
mikor volt miénk
- a pillanat.

darabokra tört szívem
riadt dobbanásai között,
nappalok valóságát
kutatom, keresem -
hol
árnyas lombú fák alatt
kezed a kezemhez ért,
s lehunyt szemmel
csókoltunk csókokat,
megállítanám az időt,
ott és akkor volt miénk
- a pillanat.

Arany-Tóth Katalin :Itt élsz bennem

Még hallom hangod selymes bársonyát,
ahogy kimondod nevem, szerelmesen
és gyönyörködsz, ahogy az ablakon át
beszűrődő holdvilág sejtelmesen
simogatja testem árnyalt zegzugát.

Még érzem édes vágyam hevében
ölelésed bénító mozdulatát,
ahogy átkarol két karod az estben,
mint a fűre kapaszkodó folyondár
az öreg szülőház melletti kertben.

Még őrzöm kezeid mozdulatát,
behunyt szemmel is látlak. Itt élsz bennem.
Álmok sem űzték el a bódulatát
csókjaidnak. Hangok harsognak fennen.
Csak az est szállt le csendben már odaát...

Még érzem, hogy mosolyod szelíden
lebontja arcomnak rőt bánat-fátylát
és csendes boldogság árad szívemben.
Összefonódott ujjainkat látják
a csillagok, s ragyognak ránk fényesen.

Ruder Jana :Már szédülök


Már szédülök,
kóborlok csak
a napszakok között.

Hiányod összegyűrte
az erőm, s kialvatlanul
tengődik bennem
a vágy, de már
nem találok rád.
Megfakult árnyékodat
sem ölelhetem.

Lassan eltűnök
a semmiben.

Egy elfelejtett dal

Vékony Andor:Szerelem

Veled élvezem
A vad szeretkezések
Fáradt csendjeit.



Ha te kivonsz magadból, benned nem változik semmi! Ha én kivonlak magamból: semmi leszek! Ez az egyszerű számtani művelet szorongással tölt el, és képtelen vagyok ez ellen bármit is tenni. De te, tehetnél!!! Taníts meg összeadni...

Szécsi Magda

Nagy István Attila :Elrejtem magam

elrejtem magam hogy megtalálhass
alkonyatból vetek neked ágyat
kiszólok érted az éjszakámból
elengedlek ha a hajnal lángol
tűnődő ujjaimmal vigyázok
ne riassza el a csönd az álmot
elrejtem magam hogy megtalálhass
szavaimból vetek neked ágyat
metaforákkal üzenek érted
végigfut a láz ha megérted
vacogsz? borítalak takaróval:
melledre hajlok perzselő szókkal
elrejtem magam hogy megtalálhass
karjaimból vetek neked ágyat
szólok a májusi orgonának
a már elköszönő gyöngyvirágnak
és neked is ne siess maradj még -
hullajtja szirmát a tavaszi ég

Bódás János :Mit tehetnék ?

Az is csoda, ha arcod nézhetem,
tündérszépségű, édes kedvesem.
De ennél is nagyobb, ha rám nevetsz,
s legeslegnagyobb csoda, hogy szeretsz.

Ki legdrágább vagy mindenek felett,
mit tehetnék, hogy megköszönjem ezt?
Vágyom, hogy két karomba vonjalak
és örökké téged ringassalak,

mint a tenger ringatja a napot,
mint a virág a gyémánt harmatot,
mint az anya gügyögő gyermekét
s mint a szellő a madár énekét.

Jagos István Róbert: Csak láthassam

Ha sírsz,
veled sírok.
Ha nevetsz,
veled nevetek.
Ha élsz,
érted élek,
ha szeretsz
veled szeretek.
Mondd azt hogy nyár -
a napot lehozom neked.
Mondd azt hogy eső -
s a szivárványt megfestem neked.
Kívánj bármit,
eléd rakom.
Csak láthassam szemeidben
a fényt ahogy rám ragyog.


Károlyi Amy :Ölelés

Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
s dobognak benne mind a csillagok.

Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez asszonyosan diadalmas, teljes,
mint kiszabadult, röppenő madár?

Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
miből e nem várt fűzfagally hasadt, -
mi rugalmas és most született ifjú,
mint szökőkúton hajnalban a csepp?

Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
mely magányomból hozzád vezet?
Egyik pillére az én tenyerem,
másik pillére a te kezed.




Az a szivárványos valami, ami millió tudott és talán millió tudatalatti részből tevődik össze és amit köznapi nyelven szerelemnek neveznek, ebben a megnemesedett, kikristályosodott formájában: csillagok találkozása. Csillagoké, akik az ég két, esetleg legtávolabbi pontjáról indulnak el és miközben ezer, meg ezer különféle csillag mellett visz el az útjuk, nem állnak meg egyiknél sem, csak suhannak afelé az egyetlen felé, akit, ha megtalálnak, együtt keringenek vele a végtelenségben, amíg keringeniök rendeltetett.

 Bozzay Margit                                                                                                                 

Gyóni Géza :Hópelyhek

I.

Láttad a vágy tűzét szememben.
Láttál egy csókodért epednem.
- Ugye nevettél akkor engem?

Azt hittem: elperzsel az arcod -
Őrült vágy vívott bennem harcot,
- De egy belső hang visszatartott.

S bár csókod visz az üdvösségre
S a vágy alatt szívem elégne,
- Rá hallgatok, azt súgja: még ne!

II.

Te vagy a fény, a szín, a dal nekem -
Terólad írom legszebb énekem!

De te ne tudd meg azt soha, soha,
Hogy tehozzád sír mindenik sora.

Csak hamva szálljon hozzád nesztelen,
Ilyen szerelmes, csöndes éjjelen.

Mikor a kinom éget végtelen -
A dalt szívemnek lángján égetem.

S neved az éjben százszor elrebegve
Hamvát rábízom az éji szelekre:

Vigyék tehozzád. Párnádon elöntve
Legyen veled örökre, mindörökre.

S legyen rajt álmod tiszta, hófehér,
Mint a halott dal, mely szívedhez ér.

James Fenton :Semmi


A pultról egy gyűrűt fölemelek,
Bár volna szerelmem, hogy nekiadjam.
Bármit választok, nem hoz közelebb,
Bármit adok, nem fogsz szeretni jobban.

Tudom, hogy túl soká zaklattalak,
És ajtódnál, szégyellem, várakoztam.
Bármit kezdek, félúton elakad,
Bármit teszek, nem fogsz szeretni jobban.

Nem bírok dolgozni, olvasni sem.
Levelet írnék, nem jő szó sehonnan.
A szép: hazug. Igaz: kong üresen.
Bármit mondok, nem fogsz szeretni jobban.

Hát a gyűrűt a pultra helyezem,
Vidáman színlelem, hogy nyomoromban.
Bármit adok, teszek, mondok: igen,
Bármi legyek, nem fogsz szeretni jobban.

Ferencz Győző fordítása

Pardi Anna :Döntések

Többé nem mentem hozzád
Többé nem jöttél hozzám

Lehajtott fejemet a két tenyerem
csak az óvott meg amit elképzeltem.

Egyszer véletlenül láttalak
siettem
észre se vegyél
siettem
észre se vegyem
a fájdalmat
hogy nálad nélkül élek





Gámentzy Eduárd: Tavasz nélküled

Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
Téged köszönt,… téged éltet!
Minden hangja érted szól!
- Azért hallod… valahol?

Nagy István Attila :Nélküled




Olyan lassan telnek a percek,
amikor nem vagy velem.
Lapozom a múltat, hátha megjelensz,
kilépsz az ajtón, elindulsz az úton,
mert tudom, láthatatlan
erők vonzanak.
Várok, mit is tehetnék,
pedig szívesebben ölelnélek,
érezném arcod bársonyát,
s magamat - veled.
De nem lehet,
hiába rajzol a képzelet,
elbukik ez a nap is - nélküled.

Arthur Rimbaud: Álom télire

Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
csókok fészke pihen.

Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
s fekete farkasok hadát.

S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki – nagy utazó!

Szabó Lőrinc fordítása

Szilágy Hajni: Megőrizlek magamnak

Éji szirének hívogató dalára,
táncolva süllyednek el,
az estben megfáradt csillagok.
Hajnalcsíkokat hasít a bíborég,
réseket feszít a zajtalan világra,
a fény némán ömlik arcunkra,
levetkőzik a csend bennünk,
s ruhátlan kúszik szét körülöttünk…

…csak az ujjam érint testeden…

Ebben a halk forgású nászban,
álmaim illata válladon lélegzik,
szorító akaratom nem enged mellőled.
Hisz’ én játszani vágyom veled még
mezítelen boldogölelést,
széppé olvadó eggyé tartozást.
Ismerni akarom minden rejtett titkodat,
hallani a bennakadó sóhajok
felszakadó, majd halkuló lüktetését…

…ahogy ujjam érint lassan testeden…

Lélegzetedhez csitulva gömbölyödöm,
s apró lángokat simogatok ki bőrödből,
szelíd rezgésekkel szemed vezeti kezem,
és a szenvedélyek ringató lélektáncában,
a szűzfehér arccal ébredő mában
megpihenve virrasztok érted.
Íriszem rejtett mélyébe bújtatlak,
hogy megőrizzelek magamnak …

… hangnak, csendnek, fénynek,
a most, és mindörökkének...


Kovács-Popa Daniela: Csak azért van

Ha nagyzajú lázban szorítom a kezed
s fegyelmezett csöndemben a hangod keresem
csak azért van, mert félek, hogy majd egyszer
egymást fölkutatnunk szavunk nem leszen..

Ha verseimbe szövöm néma vallomásom
s elhamvad bennem a zöldje szemednek
csak azért van, mert nincsen maradásom,
ha árva halántékom hiányodtól lüktet.

Ha szomjas lelkem, szomját veled oltja
s a színes semmibe veled olvadok
csak azért van, mert szívem neked mondja,
hogy fél, hogy egyszer magam maradok.

Bodnár János :Szerelem

A szerelem Olyan érzés
melyet nem változtatnak szavak
melyet nem enyhít egy kusza érzés
s nem rombol a harag.

A szerelem az,
mikor minden megváltozik
csak múlnak a napok
s az érzés nem távozik.

A szerelem az,
mi virágba borítja a fák ágait
mi mosolyt csal az emberek arcára
s mi enyhíti fájdalmaid

A szerelmet becsüld meg
hisz nem csak egy szó csupán
akár megváltoztatja életed
vagy vezet a boldogság útján

Erich Maria Remarque

Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül!


Sárhelyi Erika :Gondolj rám

Gondolj rám, a hűvös hajnalokon,
Mikor szitáló eső kopog az ablakodon.
Gondolj rám egy nyári délutánon,
Mikor a forróság ül az arcodon.
Gondolj rám az őszülő fák alatt,
Mikor puha lépted, felkavarja a rőt avart.

Gondolj rám a langyos esti szélben,
Mikor a telihold fénye, köszönt rád éppen.
Gondolj rám a téli zord időben,
Mikor kezed fázón didereg zsebedben.
Gondolj rám a tavaszi zsongásban,
Mikor szerelmek illata tart fogságban.

Gondolj rám az év minden szakában,
A nappalokban és az éjszakákban.
Gondolj úgy, hogy szinte érezzem,
Ahogy szíved ütemére lélegzem...