Szilágyi Hajnalka:Szíveddel takarózva


Ne kérdezz, ne szólj, ne keress,
most elbújok egy kis időre
úgy ezer évre, vissza a kék-burokba,
anyám ringató csendjébe,
ahonnan egykor jöttem
csupaszon, félve.

Indulj már, ne félj, ne nézz hátra,
hisz én majd követlek álruhában,
angyalként, vagy könnyű sóhajként,
ahogy megálmodsz újra magadnak.
Lábnyomodba lépek,
s ott leszek minden útkereszteződésben,
könnyed sós ízében,
gyermeked első sírásában,
egy apró gyűrődés leszek
homlokod ráncaiban.
Az ősz barna hangulatában
mezítelenre vetkőző fák kérgébe bújva,
a roppanó tél alá rejtőző hóvirágban,
a tavasszal kacéran táncoló szél
kigombolkozó ölelésében,
mind, mind én leszek.
Érted, neked, veled.

Homokórában apró szem leszek,
de néha majd visszaforgatom az időt,
hogy eléd kerülhessek,
s szemedben láthassam tükröződni a holdat,
és egy nagyot ugorva, csillagok zuhanásával
pupillád mélyre húzódó fényében
visszaálmodjam az árva tegnapokat.
Tükör leszek, előtted, benned,
ujjaimmal megrajzolt
szelíd mosoly az arcodon,
egy finom fintor az orrod alatt.
( Tudod, ahogy csak én tudom. )
És leselkedem majd emlékeinkben,
mikor tested képzeletben hozzám simul.

Csended leszek a zajban,
üvöltés a fájdalmadban,
bársonyos égalja
a rád zuhanó rőt alkonyatban.
Megnyíló kapu a mennyben,
és majd fáradtan a föld alá bújva,
szavaim jeltelen sírok kőtábláira vésem,

...ott leszek, téged várva,
ezer nélküled-év magányával,
ellopott szíveddel takarózva.
 
 

Szabó Zsolt: Képzeld el

azt miként rád gondolok
ülve szobámban egyedül
falat nézve s azon túl
hol látni vélem arcod
s annak minden vonalát

azt miként rád gondolok
agyam zakatol s próbál
mindent hogy sikerüljön
formába önteni mindazt
mit rólad tudni vél s akar

azt miként rád gondolok
mindig még akkor is
mikor nem s figyelni
kéne másra fontosabbra
mint képzeletem csapongásaira

azt miként rád gondolok
s napokat számolok kezemen
órát percet pillanatot
éjszaka sem alszom ám
csak órámat figyelem

azt miként rád gondolok
s papírra kerülnek e sorok
milyen üresnek érzem magam
levegőért kapkodok próbálok
írni de nem tudok
HIÁNYZOL


Gámentzy Eduárd: Vers Neked

Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!


Lucskai Vincze: Tükör



Szemedbe nézek.
Hópelyhek szálldogálnak
felrázott gömbben.
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.

- Antoine de Saint-Exupéry


Leleszi Balázs Károly :Szerelem szavai

A lélek titokzatos pontjain járok.
Máskor meg vad viharként tombolok.
Éhes szájú tűz vagyok, a jövő kockázata,
kolibri, virágok kelyhéből táplálkozó,
tovasuhanó uszályos üstökös,
zene és költemény,
áttetsző csobogó hegyi patak,
titkokat hordozó ölelés,
tilalmas varázsital, megtapasztalt remény.
Most már benne élek a szívedben.
Nem hátrálhatsz meg.



József Attila :(Arcodon könnyed ott ragadt...)

Arcodon könnyed ott ragadt
kicsike kezed megdagadt
kicsim ne búsulj tartsd magad
azért hogy rongyoskodsz, velem
szövetség ez s nem szerelem
lakásunk műhely s jégverem
hol zúg a szél

az ember nagykabátban él
az ember él
kenyeret eszik és remél
várja hogy elmuljon a tél
hogy egy padon a napba üljön
és fölpiruljon még a vér


Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.

- Latinovits Zoltán


Paudits Zoltán:Ha lennék...

Mindenhol szeretnék lenni,
és mégsem vagyok sehol,
szeretnék nyugalmat lelni
messze, valahol.

Lelkemnek meleg ágyat,
puha takarót, ha fázik,
szívemnek könnyű létet,
ha gyilkos vértől ázik.

Bánatomra hálót dobnék,
testét kettévágnám,
víg órák ringató öle
lenne csak a párnám.

Könnyű hópehely, ha lennék
fehér, hideg télben,
ajkad szegletére hullnék
és meghalnék egészen





E virágos ág
minden szirma ezer szót
visz el most hozzád -
szavakat, mit suttognék
néked, ha megengednéd.

- Fujiwara No Hirotsuga

Juhász Gyula: SZERELEM?


Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
 
 

Bíbor Kata:Tagadhatatlan


Nem mindig miattad, érted
hozott döntéseken alapul
tettem, hogy te vagy a lényeg,
tagadhatatlan, arcomra gyúl
a tűz, varázslat, igézet,
s ha felejteném is, hanyagul
félredobva érintésed,
rettegem, hogy hamunak hull.

Megszoktam, hogy hozzád, feléd
húzódom vissza, amikor bánt
a zaj, vagy éppen a csend-lét,
hogy ott vagy szemben, kicsit haránt,
ha fordulok, férjek melléd
jobban, mégha szavaim aknák,
máskor meg lágy-finom kelmék,
májusfán színes pántlikák.

Fejemre koszorút fonok
- pedig sokszor nem terem babér,
és kiserkennek a gondok
bőrömön, Isten pontosan mér -
semmiből építek tornyot,
hogy legyen, ahová hazatérj,
mint Föld, a Nap körül forgok,
nem mindig érted. Magamért.
 
 

Sárhelyi Erika :Az álmok visszatérnek


Tudod, az álmok mind visszatérnek,
s nemcsak a békés, idilli álmok.
Őriz a szív és őriz a lélek
virágot is és fájó bogáncsot.

Az a szempár még ezerszer rád néz,
s hangja is elér a felhőkön át.
Minden nap hosszú, minden éj nehéz,
füledben hallod a szíved zaját.

S ha azok az álmok visszatérnek,
én itt vagyok, hogy vigasztaljalak.
Ha beléd marnak az emlékképek,
csak sírj, kedves, erősen tartalak.

S majd tartasz te is, ha én álmodom
istenverte, gyötrelmes álmokat.
Mert engem is elér egyszer, tudom...
ki elment egykor, még meglátogat.
 
 
 
 

Nagy István Attila: Egy pillanat

Várom az éjszakát,
amikor nyugtalan szívvel
kémlelem a csöndet,
a vágy szárnysuhogását,
de csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött,
pedig nem járt arra senki.
Mindig féltél, hogy itt maradsz
az én világomban,
ahol években mérik az időt,
órákban a suttogást,
s ahol egyetlen pillanat elég
a meghaláshoz.
Félek az éjszakától,
amikor csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött.
Egyetlen pillanatra.


Soós Gábor:Valójában, Igazából

Valójában gyáva vagyok.
Meséltem erről neked?
Bátorságom nem valódi
Maszk csupán, erőltetett
Próbálkozás végigmenni
Az úton, mely hozzád vezet
Valójában öreg vagyok
Leéltem több életet

Igazából nem vagyok jó
Hazudtam ebben neked
Abban bíztam, ha jónak látsz
Majd rajongásig megszeretsz
Beléd bújnék, onnan várnám
A rémítő végzetet
Élni gyáva, halni gyáva
Léteznem így, hogy lehet?

Valójában máz vagyok csak
Összegyűjtött értelem
A színeim sem valódiak
És szinte minden érzelem
Csak utánzat, mit filmen láttam
Átélnem miért nem lehet?
Néha, mikor senki nem lát
Csak eltűnök, nem elmegyek

Igazából semmi vagyok
És minden a te szemedben
Valójában én te vagyok
A beléd olvadt szerelmem
Igazából nem létezem
Csak a tudatod játszik veled
Valójában gyáva vagyok
Meséltem erről neked?



Tóth Eszter: Azóta


Százezer év telt el
Millió nap kelt fel
mióta ismerlek.

De tűz csak egyet lobbant,
Szív csak egyszer dobbant
mióta szeretlek.

Vaskó Ilona: Csak téged szeretlek

Mert csak a te ajkad ont forrásvizet
Szomjas számra. Csak a te csókod
Gyógyíthat be üresen fájó hegeket.
A te érintésed gyújt lángra kiszáradt
Pusztákat, szárasságtól izzó tereket.

Mert csak a te lelked ölelhet körbe
Engem esténként. Csak a te szíved
Dobban értem hangosan dübörögve
A te hangod szólíthat minden hajnal,
Reggel, délben, este örökkön-örökre


Petz György:Szeretem a csöndet

Szeretem a csöndet,
ami előtted fut,
és ami követ;
szeretem a hangod,
ami nem fél a csöndtől,
és a kézmeleged.
Vajon az angyaloknak
kezük van-e,
avagy ideává
nemesült már rajtuk minden?
Te például szárnyad hova rejted;
lehúz-e a föld,
a szánalom, ha erre jársz,
belenehezülsz a lélekbe,
mi nem a tied,
s vigasztalnád?
Vagy áthullasz égen és bőrön,
ha vagy, ha nem, de hatsz,
hát itt vagy velem,
és élni tanítasz,
miközben az a filozófia, mi:
halni tanít; de te tudod,
halál nincsen,
az egy eltévedt metafora,
ami a létet
a nem-létezéssel kapcsolná össze;
a vant a ninccsel;
mert ráereszti a logikát arra,
ahol a logikának helye –
Kincsem;
ha csöndet szólsz,
az is zene nékem,
figyelni tanítasz.


Kormányos Sándor:Te is tudod..


Te is tudod, hogy megjelölt
minket a vágy, mely testet ölt
bennünk mint álmok tétova
közönyt színlelő sóhaja.

Te is tudod, majd szisszenő
döbbenet lesz mely egyre nő,
hangján a szívünk ritmusa
felzakatolva fut tova.

Egyre gyűrűzik parttalan
az örvény melyben benne van
az öröm és a gyötrelem,
már egy időben van jelen.

Tudjuk mindketten mit jelent
ha hosszan jajdul bent a csend,
árva, elveszett lelkeink
keresik egymást,már megint....
 
 

Szabó Ila: Talán

talán egyszer majd
te is megérted
hogy a szeretet fáj
árvasága
csontodig éget
s örvény mélye elől
nincsen menedéked

akkor majd
gondolj rám


Szívpillanat...

A nap legszebb pillanata: megint Rád gondolok...

- Moha

Barnaky Miklós :Esti levélzárás

Nézd, én kedvesem, nézd!

A lenyugvó napkorong fénye
még egyszer feltör az égre
és elhal -

én örökkön ragyogó fénnyel
várok rád minden éjjel
és nappal
és bárhol -

bárcsak ne lennél oly távol -
nagyon hiányzol!

Álmokat hoz rám az este,
s én szemeid keresve
hunyom le szemem -

Aludjál jól, szívem!