Petz György:Szeretem a csöndet

Szeretem a csöndet,
ami előtted fut,
és ami követ;
szeretem a hangod,
ami nem fél a csöndtől,
és a kézmeleged.
Vajon az angyaloknak
kezük van-e,
avagy ideává
nemesült már rajtuk minden?
Te például szárnyad hova rejted;
lehúz-e a föld,
a szánalom, ha erre jársz,
belenehezülsz a lélekbe,
mi nem a tied,
s vigasztalnád?
Vagy áthullasz égen és bőrön,
ha vagy, ha nem, de hatsz,
hát itt vagy velem,
és élni tanítasz,
miközben az a filozófia, mi:
halni tanít; de te tudod,
halál nincsen,
az egy eltévedt metafora,
ami a létet
a nem-létezéssel kapcsolná össze;
a vant a ninccsel;
mert ráereszti a logikát arra,
ahol a logikának helye –
Kincsem;
ha csöndet szólsz,
az is zene nékem,
figyelni tanítasz.