Kassák Lajos:Elvétett találka

Elmennék hozzád éjszakára
de az áradó vizek másfelé sodornak
a forgó szelek mély gödörbe löknek.

Eljönnél hozzám éjszakára
de nem találsz rám
a szél hasított vásznai alatt
a halál fogaival bélelt gödörben.

Kereslek téged s te engem keresel
de az alkony parazsa már kihunyt
mezők virágai meghaltak az esőben
s az utak ó a mészfehér utak
az erdő sűrűjébe menekültek.


Ady Endre:EGYEDÜL

Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedűl.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmulásról?... Ismerem e dalt...
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!...

Virágot dermesztő, novemberi szellő
Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
Ami régen elmult, ami vissza nem jő,
Sirjokból ne ébressz tört reményeket!
Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
Kéri a megváltást, kéri a halált!...

Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!..


Koncz István: Ha

Ha egyszer újra tanulja a mosolyt,
szeme zöldje finom fátyol mögé
rejti majd szikrázó fényzuhatagát,
úgy, ahogy a lélek pásztázza
körül a bánat tájait,
és ott rejti majd el azt is,
amit lát; -
a világ s a boldogtalanság,
ha fájt, csak neki fájt...
s ha egyszer újra tanulja a mosolyt,
homloka derűje visszafogott
rajzán a veszélytelen hangulat
soha nem bont zászlót
jövőnek, múltnak,
s vele mulathat majd, - ha mulat, -
okos magányának biztos pátosza is...
s ha egyszer újra tanulja a mosolyt,
bölcsen ajkába harapja
összes tévedéseit.


,,De nem felejtek semmit és kezdeném is újra
Neved szép betűit Ámor homlokomra írta."

- Kovács Ákos


Őri István: Kívánságok

Úgy szeretnék csendben élni
a világtól messze - csak mesélni
nem szeretni, nem gyűlölni
csak néhány apró mozdulatot tenni
lapozni egy könyvet
elnézni messzire, túl az életen
nem álmodozni, nem vágyni semmire
nem titkolózni, nem félni
csak élni
csendben, egyedül
(Veled?)
már nem is tudom, mi a neved
oly rég volt a múlt
az ostoba elme mindent elfeled...
talán nem is ostoba
mert ez a jó
nem tudom, mert azt is elfeledtem
mi a jó
(Neked?)
aludni
hosszan, kitartón, akarattal
takarózni puha, sötét paplannal
mi nem engedi hozzám
az álmokat, a képeket, a hangokat
az érintéseket
az Arcodat...


Bognár Barnabás: Érintés



Lepergek néha az időről,
Mint korhadt fáról a kéreg, a héj,
És elidőzöm kissé a semmiben,
Hogy ne féljek, és hogy te se félj.

Szabó Lőrinc: Emlék

Mindig eszembe jut, ahogy
jöttünk a dombról lefelé,
tavaszi fényben, délután.
Egy virágzó cseresznyefa
alatt megálltál, ágai
körülbókoltak, s gyönyörű
ajándékából sisakot
kötöttem a fejedre, szép
fehér-fekete koszorút.

Most tél van és te messze vagy.
De tegnap elmentem megint
a dombra, a bokrok közé,
megcsókoltam a fű helyét,
ahol hevertünk, azután
soká álltam a fa alatt
és zuzmarás ágaiból
szép arcod emléke köré
koszorút kötöttem megint.

És ijesztő volt üresen
a fehér-fekete keret,
és még ijesztőbb, mikor a
régi arc benne megjelent:
úgy éreztem, megöltelek,
vagy hogy csak én teremtelek,
a csókodat éreztem és
szinte sikoltott a szivem:
nem álom voltál tavaly is?


Ágai Ágnes: Emlékezlek

Igen, már tudlak emlékezni,
már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve,
hiszen nem mérhetlek naptári évben.

Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál. Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölém borulsz, védőernyőként
rám sátorozod emlékképedet.

Magamra tetováltalak,
bőrömre karcoltalak,
belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.
Már nem változol,
nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés,
nincs előre, hátra,
oldalt mozdulás.

Viszlek magamon magammal,
múltam talapzatára állítalak,
és köréd fonom örökre
lelkem versekbe bujtatott
szép, könnyes hódolatát.


Reményik Sándor: Ágak hegyén arany megint

Alattatok megyek
Aranyló ághegyek
Megint, -
Ködön át s mély borún,
Tündérin, szomorún
Valami tűnt varázs
Int.

Mit kezdjek veletek
Aranyló ághegyek
Én?
Nekem már minden szép,
Lomb-arany, égi kék:
Illanó hűtlen kép
Holt tünemény.

Járna Ő köztetek
Aranyló ághegyek
Rögzítni imbolygó,
Illanó színetek -
Ihletné Képre a csend -
Napszeme kinyílna,
A napra kinyílna,
Még egyszer kinyílna -:
Őszi bánat helyett őszi öröm nyílna -

S alunnék helyette lent.


Hatos Márta: Talán

Talán üzensz majd egy hulló falevéllel,
Csak még kacérkodsz kicsit a széllel.

Talán szívedben sajog sok bánat,
Csak én látlak mindig vidámnak,

Talán a múlton elmerengsz néha,
Csak nekem számít a szó még ma,

Talán álmodozol csendes, nyári éjen
Csak én vagyok, ki álmaidat féltem,

Talán lángolsz és perzselő vágyat érzel,
Csak én vesztettem el a reményem.

Talán messzire sodort téged is az élet,
Csak én kereslek örökkön téged,

Talán egy kő vagy az áramló időben,
Csak én érzem, hogy szíved összetörtem.


Závada Péter :AKIT MOST KERESEK

Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy üres bádogdobozokként
zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az időn,
mint egy tükrön.

Akkor voltál az,
akit most keresek.


Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt

vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vad árba szállanom
vinnélek át a mély vizen
mint csillagot nagy éj viszen
mint szél nyaraknak illatát
miként rügyecskét ringat ág
hordozlak mint a fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a gyors vizen
mint mindenséget sors viszen
miként rügyecskét ringat át
halálom rajtad villan át
ha gyermek még a fájdalom
vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a mély vizen
mint szívverést ha vér viszen
miként rügyecskét ringat ág
ha semmiségbe illan át
a súly a sodró fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vétkemtõl válanom
vinnélek át a gyors vizen
mint teljességet torz viszen
úgy hordanálak vállamon
ringatva mint a fájdalom
miként rügyecskét ringat ág
mint szél a széna illatát
vak űr szülötte csillagát


Ha szeretni akarsz valakit, szeresd itt és most. Szeresd!
Mert senki nem tudja, mi történik a következő pillanatban.

- Tara Brant


Kamarás Klára:Őszi levél




Ez már egy másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló szép levelek
tarka varázsa?
Elmúltak... mint az idő
lásd, együtt süllyestek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
Vágyom utánad...

Kormányos Sándor:

Néhány apró kis mosoly,
ma már csak erre futja:
A kacagás hol gyöngyözik,
áruld el hát, ki tudja?

Mondd, csak mondd, mi lett velünk
s mi lesz, ha nemsokára
már nem rímelnek mondatok
a vágyak verssorára?

Nem talál többé a szó
a kettőnk ritmusára,
s mit nem mondtunk ki ott marad
majd, vers nélkül bezárva.

Minden ami versbe nő
a szívhez van kikötve,
és minden minden vers Te vagy:
Most és mindörökre...


Reichard Piroska:Őszi üdvözlet...

Borulj rá enyhe őszi napsugár,
ragyogd körül szomorú homlokát,
ha elmélyedve egymagába jár.

Hulljatok elé arany levelek,
őszi virágok nyiljatok neki,
tudom, hogy titeket ő is szeret.

Lágyan simogasd zúgó őszi szél,

szivében úgy is az örök vihar
reménytelen enyészetről beszél.

Ti mélyülő őszi alkonyatok,
magános lelkek gyilkos rémei,
legyetek hozzája irgalmasok.

És ti végtelen őszi éjjelek,
ha nagyon fájna néki a magány:
álmába szőjetek be engemet...

Komáromi János:Szenvedély

Nem érdekel
mit álmodsz rózsaszín szobádban.
Engem a Vörös érdekel.

Nem érdekel
szerelmes, suttogó szavad.
Engem a Kéj sóhaja érdekel.

Nem érdekel
gyengéd, finom simogatásod.
Engem vad Ölelésed érdekel.

Nem érdekel
versekbe írt szerelmed.
Engem reszkető Vágyad érdekel.

Nem érdekel
ajkad lágy érintése.
Engem vad Csókod érdekel.

Nem érdekel
ki vagy!

Nem érdekel
ki voltál!

Engem csak az érdekel
amivé teszlek,
amivé értem leszel...


Radnóti Miklós:Az áhitat zsoltáraiból 1.

Kedves, miért is játszom boszorkányos
ékes szavakkal, amikor szomorúbb
vagyok a fűznél, büszkébb a fenyőnél
és szőkébb a vasárnap délelőttnél.

Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót.

Színes miseruhát hoznak az alkonyok, hogy
imádkozzak hozzád egyszerű, szomorú
szavakkal, melyek néha bennem születnek
és nem marad utánuk semmi.

Szomorúbb vagyok a parti fűznél
és szép szavakkal szeretlek mégis
pedig te szebb vagy a százszorszépnél
és az egyszerűbbnél is egyszerűbb.


Vékony Andor :ADNÁM

Szeretném neked adni a dalt,
(mit sosem írok meg)
ahogy ölelik a vén szelek
a nyírfák ágait,
a lobogást a nyári tüzekből
a csillagos ég alatt;
a tó ringatta nádasokat
vad, harsogó zölden,
vagy télen, mikor töri a szél,
reccsentve jégbörtönét;
öreg fenyőket hóterhükkel,
s a rigót az ágain;
eső áztatta kopár hegyet,
a szegfűt a kő tövén.
Adnám, mert gyűjtötték az évek


Grigo Zoltán:Ringatlak

Mindegy milyen utakon,
bárhol légy felkutatom,
zúgó széllel érkezem,
fénylő esőcseppeken,
akár gyalog, tutajon,
erdőn át vagy patakon,
jövök hintón, szekeren,
rozsdás tölgyfalevelen.

Ott lesz minden hátamon,
amim csak van rád adom,
hozok fákat, hegyeket,
szelíd folyót, réteket,
ezer fénylő csillagot,
mindazt ami én vagyok
és úgy viszlek téged el,
ahogy szél a levelet.

Egyszer majdcsak felkaplak,
lágy szellőként ringatlak.