Leleszi Balázs Károly :Szerelmi zengevény


                                                "Tégy engem mint egy pecsétet a te szívedre.
                                                  Mint egy pecsétet a te karodra; mert
                                                  erős a szeretet, mint a halál,
                                                 kemény, mint a buzgó szerelem..."
                                                                                     
                                                                                             (Énekek éneke; 8:6)


Úgy érjen téged a szerelem, mint a kinyilatkoztatás,
szent indulatával, villámcsapásával,
mely földre terít
minden múltbéli leselkedő árnyat.
Földmozgást és csendet hoz magával.
A tenger büszke morajlását
hozza magával, s a Kert nyílásán lángpallossal őrt álló angyal
döbbent arcmását.
S e hirtelen támad világlármát, e istenítéletet,
mostani életének pokrócmagányával takarja be.
Szerelmes az öröklétrögökben találja
meg azt az arcot, aki arra született, hogy lángra lobbantsa szívét.
Aki szerelemes az megtanul jól és helyesen imádkozni!
S míg imádkozik, addig az Úr munkálkodik.
Olyanná válik a szerelmes lelke, mint egy oltár, hétágú gyertyatartó,
lámpások olaja, szív és vesét elválasztó vonal.
A szerelmes szíve tele van isteni álmok álmaival.
Mindenért hálát ad. Mindent remél. Mindent hisz. Tele
van ősbizalommal.

A szerelem nem egyéb, mint az Isten egyik legtitokzatosabb
titkának megélése. Mert akiknek a szívük tiszta,
azoknak megadatik - a kinyilatkoztatás. A telt csűrök békéje.
S ilyenkor feltárul az üvegtengeren egy égre nyíló ablak.
Ezen megy be a szerelmes, hogy kinyilvánítsa ki született meg benne.
És ő nem kételkedik szerelme szépségébe.
Tudja: a szépség annak a gyümölcse, amit az élet
tanításából nyertünk és megértettünk.
Mert a legfontosabb dolog a szerelemben: a tisztaság és hűség.

A szerelmes a szív áttetsző ablakán lép be,
s ezután az asszony, aki hallja szárnyaló énekét,
örökre e dallal az ajkán, úgy lángol,
mint a szentély éjszakai öröktűze.
Az asszony hallgatja, míg aranyozott libánusfa ágyában
szendereg, átváltozik szerelme énekévé.
Ezután felserken és elindul és egy testté lesz szerelmesével.
Hit által megragadják a pillanatot, ami adatik nekik,
máshonnan. És a két test összeforrt ütemes ritmusa egyetlen
történelem előtti, édenkerti örömöleléssé válik,
mely mély és igaz - mert látta Isten, hogy igen jó.

És ők énekelnek és dalolnak és ujjonganak
a fény háromszögében.
A férfi szerelmes lelkével simogatja a szeretett nő lelkét.
És a nő befogadja, és szelíden visszasimogatja párját
az ő szerelmes liliomlelkével. Mindenestül befogadja,
elhalmozza és dédelgeti egész asszonyi lényével a férfit.
Ekkor egy égi ablakon át bebocsátást nyernek a láthatatlanba,
s ők összeölelkezve mennek,
míg odafent a mennyben a szerelmes férfi
és a szeretett asszony eggyé forrt csendje
együtt kelti éltre az édeni emberpár
első ölelés utáni csendjét,
s még bűntől mentes szerelmét.



Kormányos Sándor :Rezzenő

Árnyék-kezed
az arcomon
tétován simít
ha rezzenő
lelkemen újra
áttapos
a nélküled
ballagó idő.

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 1.

Nevet. Amikor ezt teszi, én titokzatosan
alabástrom lámpákra gondolok, az apró gyertyákra,
amik opálos fénnyel világítják meg a sötétet.

Amikor nevet, én maroknyi égboltról álmodom
és az árapályokat forgató holdkerekekről,
kőlovak galoppját hallom,

a torka köré hurokként kis fétiseket
szorító földet.

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 2.

Ki bölcsebb?
a szerető vagy a szeretett?
a gyufaszál vagy a láng?

Talán nincs mit tenni
a bölcsességgel.
Hátat fordítottam a tudásnak
kezekkel előre.
Megérint majd engem ez a férfi
egy másik módon?

A kezei erősek és szelídek,
mint az oroszlán-szemű rózsa két fele.


Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers -3.

A hóban táncoltam,
nyitott szájjal,
égve
a hideg légben.

Te rámmosolyogtál
és az arcomon
egyszerre
elolvadt a hó.

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers -4.

Tegnap
egyik régi szeretőmet láttam,
amint egy barna papírzacskóból ivott.
„Szégyen, hogy az élet elrontja
az ilyen finom bort!”
nevetett.

Egy pillanatig, lágyan
átöleltem, visszaemlékezve
hogy egyszer, szégyenkezés nélkül
szürcsöltük
saját
meztelenségünket

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers -5.

Egész éjjel a csípőm részeg
tánca
nem hagyott téged aludni.

Most a puffadt Nap
kel fel az őszibarackfák között.

Ne hagyj itt! Még éjszaka van.
Csukd be a szemed és lásd,
milyen érett a csípőm
a két kezed között.

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 6.

A szél - férfi.
Tapintásról tudom.

Zöld ruhában vagyok,
amit fel-felemel.


Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers -7.

Egész éjjel
terólad álmodtam.
Arcomat a combjaidra
fektettem
és álmodozva csókolgattam.
Túl vakmerő vagyok?
Most nem tiltakozhatsz
amikor így levetkőztetnek
engem a szemeid.



Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 8.

A szomszéd szobában
alszol a feleségeddel.
A lélegzeted hallgatom.
Kint a lágy szél
elfúj
a falon minden gyertyát:
a levelek mint elégett kanócok
hullanak a vízre.

Melyünkről álmodsz te most?

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 9.

Kedvesem, észrevetted,
mennyire lefogytam?
Nézd csak hogyan csúsznak le a gyűrűk,
az arany meg az ezüst,
és hogyan világítja át
a hold a csípőmet...

El nem hanyagolsz, de
ha nem lenne víz,
a saját véremet innám.
Amikor te nem vagy,
a saját éhségem
mardos.

Nézd: sötét vállamon
egy fehér ragadozó madár ül.



Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers -10.

Egyszer néztem az éjszakába köröket
égető csillagokat, egész idő
alatt, egy barátot,
szeretőt kívántam, aki lehetne a gyengédség
tűzköve.

Most...

Anita Endrezze :Tizenkét szerelmes vers - 11.

Az otthonom tele van gyertyákkal.
Állandóan égek.

A tenyeremben tartom,
Fű-csészékben viszem őket.

A testem tele van csillagokkal
és a lángok összevisszaságával.

Miután lefeküdtem veled,
minden más - sötétség.

Miután szerettelek téged,
kibújtam sötét állati alakomból.

Miután elváltunk,
nem vagyok a láng és
a sérelem része.

Kedvesem,
ne engedd meg, hogy a csillagok közelsége
a törött gyertyákra emlékeztessen.

Anita Endrezze:Tizenkét szerelmes vers - 12.

Megváltam a nehéz könyvekben
szárított ibolyáktól;
helyettük a csillagok tűzkerekeit
szedem össze és préselem
a mellemre.
Én egy független nő vagyok.

Szerelem?
felnyitom az ereimet.

Dabi István fordítása

Arszenyij Tarkovszkij:Az első együttlétünk

Ha együtt voltunk, minden egyes óra
Ünnep volt, istenültünk összeforrva,
S nem létezett a földön más. Merész
S madártoll-könnyű voltál, szédülés
Fogott el, hogyha néztem, hogy robogsz a
Lépcsőn, fokokat átszökellve, és
Vezetsz a kertbe, titkos birtokodra,
Hová mint tükrön túli tájba lépsz.
Ha alkonyult, kegyelmesen kitártad
A kettős szárnyú szép oltárkaput,
S az éjszakában meztelen sugárzott
Szentséged, és lassan reám borult,
S ha felébredtem: "Légy ezerszer áldott!" -
Súgtam, bár vakmerőség volt az álmod
Áldásommal zavarni: kozmoszod
Pihent, s az asztalról az orgonákat
Vonzotta, kéklő árnyuk rád hajolt,
S meleg karodra, szemhéjadra bágyadt
Derengés kékje és nyugalma hullt.
S egy kristálygömbben csillogott a tenger,
Hegység magaslott, lüktetett a fény
Szilaj folyón, s a kristályt tenyeredben
Te tartottad, a trónon alva, csendben,
És - istenem! - enyém voltál, enyém.
Felébredtél, s a hétköznapi szónak,
Ahogy kimondtad, új fényt adva, már
A nyelvet is varázskörödbe vontad,
A mondatok felzengtek és lobogtak,
S az a szó: te, azt jelentette: cár.
Mindent megmásított kezed varázsa,
A tárgyakat - a kancsót, tálat is,
Úgy állt közöttünk, mint posztján a strázsa,
A rezzenetlen, érchomályú víz.
Nem kérdeztük az ösvényt, merre visz.
Mint szirmait, a nagyvilág kitárta
A városok csodás virágait.
A gyógyfüvek lábunk elé hevertek,
S minden madár fölöttünk szállt, s követtek
A folyóban cikázó halrajok,
Előttünk még a mennybolt is kitárult.
A sors már őrültként loholt utánunk,
S kezében borotvát szorongatott.

Baka István fordítása



Könnytelen arcomon
magam rajzolta álmaim találta
az érkező hajnal apró fénye.
Lágyan simult körém
óvva lelkem a pillanattól,
amikor ismét magamba zuhanok,
megkeresni téged
két levegőtlen lélegzetben...

- Kovács Erika

Őri István :Napok

Valaha voltál
nekem, nekünk...

Napok teltek el azóta
és csillagok
miket el akartam érni
hogy Téged elérjelek
napok
és nehéz éjszakák
miket túl akartam élni
hogy Téged elérjelek
messze vagy
túl a csillagokon
a nappalokon, az éjeken

el akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged


Zsefy Zsanett :Nem sírok már


jól van, nem sírok már!
ablakomon csak az eső csordogál..
kitárjam szívem, kedvesem?
nyomorom inkább ködbe temetem.

tán koldulni kéne még időt,
hogy ne zsongó fejjel tapasszam
fiókomba a hiányt...?
de már semmivé vált minden,
így a rongyos reményért
megfordulni is árt.

ha letörölném könnyem,
üres maradna a helyem,
hol küzdelmek fonódtak sorba
hamis gyöngyszemek helyett.

jól van, nem sírok már!
csak az eső csepereg,
s az ablakkeretről a festék
megtörten lepereg...


Bartalis János:Szív-rádió

Mi a szó? Egy kép a világról,
mellyel ember üzen embernek.
Kicsi virág,melyet egymásnak
lelki gomblyukába tűzünk.
Én neked illatos rózsákat tűzök
és liliomokat-kicsi kedves.
E halvány este reád gondolok félve.
Ki messze vagy és álmodsz ezüst-haloványon
és üzensz nekem,láthatatlan
az örök rádión,a szívek rádióján.
És mondod,hogy kedves.
És mondod,hogy szeretlek.
Éjtől éjig- naptól napig,
virágtól virágig
folyik az üzenet
-a szívek örök titkos rádióján.


Nagy István Attila :Tenyereden

Szép szemed hajnali csillag,
beragyogja az éjszakámat.
S amikor átjár ez a fény,
nem tudom, mi történik velem,
eleven vagyok-e, vagy halott.
Csak azt érzem, hív a magasság,
s vonz e messziről jövő fény.
Amit tudok, te tudod velem:
tenyereden hordod életem.






Pillangó vágyam
rád várt, markodban piheg,
így szabad lehet.

- Balla Zsuzsanna

Hollósy Tóth Klára:Amíg képes

A mindenségben minden
míg képes, addig őriz,
harangszót a szél,
fák a rájuk hullt havat,
az ég, a föld
a nap tündöklését,
- téged én, míg élek,
addig tartalak...

Jatzkó Béla :Ahogy

Nem amit adsz: a szád szétnyíló rése,
nyelved hegyén a méz, a csorgatott,
s nem ágyékodnál a lágy hajlatok,
s nem a szíved felgyorsuló verése,

nem combjaid árnyékos kikötője,
nem csípőd, melled, vállad vagy szemed!
Mind véletlen, nincs benne érdemed,
te sem vagy más, mint gének eredője.

Ahogy adod: a hozzámsimulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.

Arany-Tóth Katalin :Szeretlek...

Szeretlek verőfényes nyári napnak
forró, izzasztó hevében,

Szeretlek a hűs zivatar
szomjat oltó jegében.

Szeretlek a lenyugvó nap
bíborvörös színében,

Szeretlek az esti tücsökzene
kedves ciripelésében.

Szeretlek a nyíló rózsa
bódító, buja illatában,

Szeretlek a szeptemberi szőlő
édes zamatában.

Szeretlek a csillagokban,
a Holdban, a Tejútban,

Szeretlek az éj sötétjében,
a hajnali ébredő Napban.

Szeretlek November sűrű ködjében,
a téli hóesés hideg fehérében.

Szeretlek a hóvihar zord szelében,
a kandallóból pattanó tűz melegében,

Szeretlek álmos téli reggeleken,
s tavaszt váró szomorú estéken.

Szeretlek a hóvirág szirmában,
az olvadó hó lucskos sarában,

Szeretlek a pacsirta dalában,
az első rügyfakadásban.

Szeretlek az újjászülető világban,
a virágzó gyümölcsfák bódulatában,

Szeretlek a málna édes ízében,
a méhek döngicsélésében.

Szeretlek a tenger sós vizében,
az erdők árnyat adó hűvösében.

Szeretlek időtlen időkig várva,
míg szíved szívem megtalálja.

Szeretlek örökkön örökké,
míg a lélegzet tüdőmet bejárja.



Takács Tibor :SZ, mint

Sz, mint szív, száj, szó, szomjúság, szemem,
Sz, mint szívekre szálló szerelem,
Sz, mint szökevény, szúrós, szenvedő,
szerenád, szerencse, szép szerető,
szertelen szerepjátszó színpadon,
szeszélyes, beszeszelt (még mondhatom?)
szájon szamóca, szánalmas, szegény,
szárnyaló lélek, mind ez vagyok én?
Szenvedélyes szerető, szelíden
és szívfájdítóan szorong a szívem,
Sz, mint száguldó, szörnyű szívroham,
amint szomjasan szívemre rohan,
szókincs: szövegszerkesztőm szárnyain
szemérmesen száll szívemre a rím,
Sz, mint a szívem, Sz, mint a szemem,
sziszegő szép szó: szárnyas szerelem!




Nem tudok aludni miattad, mert álmomban is
ujjaid simogatását érzem a homlokomon.

- Szabó Lőrinc




Nadányi Zoltán :Szerelem

Ne felejtsd el.
Csudaszép.
Rejtsd el.
Drága kép.

Két cigarettvég kitartón
füstölgött a hamutartón,
párosan szállt fel a füstje.
Holdfény híg ezüstje
áztatta az ablakperemet.
Nagyranyílt és fénylett
a szemed.

Két szív, két bús élet
nagyranyílt és fénylett.
Ez ma volt.
Behavazta már nem egy tél,
mégiscsak ma volt.
Ma volt, hogy szerettél,
Ez ma volt.
Nézd, amoda őgyeleg
még a Hold
és kezemtől még meleg
a kilincs. Ma volt.

Ne felejtsd el.
Csudaszép.
Rejtsd el.
Drága kép.

Nagy István Attila:Kibomlasz



Kibomlasz a ruhádból,
felveszi tested az enyémet,
együtt hullámzunk,
formás formává fonódunk,
s eltűnik minden, ami volt.
Ne félj, nem vet partra
semmilyen vihar!


Válóczy Szilvia :Kérelem

Vigyázz rám, ahogy
fáradtságra az alkony,
figyelj gyengéd álmaid között,
szívemből az időtlenség
mily mélységekbe szökött.
Lágyan szólaltasd
lelkem harangjait,
úgy ébressz fel,
hogy féltő akaratod
ne ellenem való legyen

...ha nagyon szeretünk, akkor halhatatlanok leszünk és elpusztíthatatlanok, mint a szívdobogás,
az eső és a szél. Egyetlen óra csak az élet. Az örökkévalóság legközelebbi rokona a pillanat.

                                                - Erich Maria Remarque


Maszong József :Csak egy érintést

Nem kérek sokat, csak egy mosolyt,
egy kis biztatást vagy kacsintást
pajkos hunyorítást - nem sok ez?
Vagy kezed simogató mozdulatát
egy intést - jöjj! -, s boldog leszek

Csak egy érintést szeretnék,
érezzem kezed melegét,
apró kis ujjaid táncát bőrömön.
Nem kérek sokat, ugye? neked
egy mozdulat, nekem öröm

Látod, mily kevéssel beérem,
mint koldus pár fillérrel, mi hull.
Szívem mennyet poklot jár s lángolva
követ lelkem, mint égi vándor utazok
mikor hulló csillagot látsz a végtelenbe


Koós Kovács István :Szerelem

Egyetlen szürke szó vihetné meg a hírt neked: szeretlek.
Talán megértenéd, mi van benne s mögötte, hiszen akár a föld
virágot, folyót, hegyet, egy egész mindenséget jelent, megmondaná
ez a szó is, hogy mostanában megbűvölők szememnek a hideg,
csillagos éjszakák, s hogy nélküled hajtófát sem érne az élet.
Áradva szólok hát veled, úgy beszélek, miként a szerelmesek.
Egyszer futólag említettem: több vagy te minden javaknál, hírnél,
s ha eltűnnél, bennem a világ s az Isten halna meg. Mondtam
azt is, hogy kerek hat éve most látom először áldottnak, jónak
ezt a keserves, híres világot, s hogy az érdem ezért a tied.
Olyan vagy te, akit csak költő és Isten álmodhat le a földre,
s látod, ott esett a baj, hogy most mégis úgy akarlak, mint
egyik madár a másikat, folyó a patakot s hímport a virág.
A rajongás s a csoda szobraként őriztelek volna magamban,
de most effajta szavak rajzanak körül: pénz, megélhetés, hivatal,
villanyszámla, két-három szoba és tűzifa. Szép szavakkal keresem
a kenyérrevalót, látástól vakulásig törődöm szerkesztőségi
robotban, s hogy leszek-e valaki, fut-e kenyérre, mostan még titok.
Inkább kell a sport, hóbort, mint a vers s a könyvbe zárt emberek,
s az is eszembe jut, hogy mainapság rosszul megy az erdők madarainak,
s pucéron marad minden mezei liliom. Mit akarhatnék hát veled,
akinek otthon szépen kitervezték a hat-hét szobát, és hogy
jövendőbelid oldalán nem fognak elseje táján vízdíjas, fűszeres
és mészárszékes gondok bántani? Nem én vagyok, a világ a különös
s ezért kerüllek én, mint hazátlan kutya, már két hete. Látod:
én hegynek születtem, hogy fák gyökereit fogjam erős viharban
s dermedt őzeket bújtassak tenyerem alá vad villám elől
és akaratom máglyatüze most mégis gyufában lobban el.
Úgy akartalak volna nézni téged, mint érő vetését feljáró gazda,
verni szíved zengő harangját, hogy hízelgő szavára, mint a
fáradt ennivágyók a déli ebédhez, menjünk már haza. Két kigyúlt
napraforgó szemed napja akartam volna lenni, hogy rád locsoljam
tüzes, nyári hevem. Jó, puha kenyered akartam volna lenni, hogy
naponként törj belőlem egy-egy kövér, jóízű falatot, s most mégis
idebenn, idebenn, ahol nagyon akartalak, csupa csendesség, csupa árnyék.
Ma még ez a szürke szó vigye meg neked a hírt: szeretlek,
holnap már úgyis temető a szívem, s te vagy benne a csend.

Zimonyi Zita: Hiába

hiába hallgatsz: egész tested,
minden érzéked, porcikád
azt súgja, vallja, kiáltja: ölelnél,
törzsed törzsemhez fordul,
csípőd csípőmhöz beszél,
ajkad ajkamhoz lopakodik,
ott fénylek szemed égboltján,
hiába teszel fel kérdéseket,
faggatsz értetlenül, ámultan,
hiába lepődsz meg zavartan
kitárulkozó vallomásaimon,
engem ugyan nem csapsz be,
csak hazug magad vágod át,
hiába próbálod szemlesütve
fedni félszegen előlem óhajod,
hiába mutatsz kielégültséget,
süt belőled a hiány, a sóvárgás,
furdal az elfojtott kíváncsiság,
űz, hajt a kiéletlen élni akarás,
a gyönyör, mámor utáni vágy

Hegyi Endre :Szerelem

Vegyül a kékkel a sárga,
hogy zöld legyen,
bókol a pitypang virága,
hogy fölvegyem,

ízzik a szikra kövéren,
míg lángra kap,
buggyan a mosoly a szájon,
és átragad,

lüktet a nap piros szíve
a kék egen,
átönti ritmusát vígan
a véremen,

véremből véredbe átcsap,
és belevész –
a legszebb titok így ejt meg,
az ölelés.



...szavaidban élnek a legszebb imák...

-Moha

Kormányos Sándor :Érzés



Belülről indult, s átfutott
rajtam egy édes reszketés,
lüktetett, ahogy elárasztott
valami furcsa szédülés.

Csak néztelek, míg szemlesütve
mondtad: a múlt már nem kísért,
de tudom, Te is AZT érezted,
mikor a kezünk összeért.








Kormányos Sándor: Édes

Míg várlak
a vágyak
mind közel
lopódznak,
s ha megjössz,
majd édes
íze lesz
a csóknak..

Kormányos Sándor :Versbe írlak




  Megírlak majd, hangjaid
mind mind versbe nőnek:
Ajándékul hagylak itt
a tűnődő időnek.

Dal vagy, ritmus, lüktetés
s mint ujjongás a nyárban
úgy kacaghatsz verseim
mindegyik sorában.

Megírlak majd, meglátod,
én versbe írlak Téged,
olvassák, hogy általad
volt szép nekem az élet...






Kormányos Sándor :Mozdulat

Téged kér a mozdulat
mely szégyenlős lett bennem,
fogd ügyetlen két kezem:
Simíts magadra engem...

Bőröm ruháját is leoldom,
hogy lelkemig érj.

- Gyurkovics Tibor

Hatos Márta :Ha jönnél most...

Ha jönnél most halvány holdsugáron,
hullámzó éjben, ezüst szálakon,
vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
vagy illat könnyű szárnyán szótlanon...
Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.
Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.
Most: hogy szívem már teljesen kitártam.
Most: mikor lelked már eggyé vált velem.
Most, ha jönnél, a hullámzó éjben...
most
Szótlanul Szeretnélek Szeretni


Keresztury Dezső :Elmondhatatlan

Ó, hogy iramlik, hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd,
mint vonz a lomha áradat,
ó, nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
 mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű, szilárd
sziget, mit éveinkből építettél.

Mint párát, átszakít a fény,
oldódom, siklom, mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te, én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el felőlem.

Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?



P.Pálffy Julianna :JPG

(… ecset nem engedelmeskedik kezemnek,
ezért szavakkal festek képeket - Neked.)


Apró pilléid
hű szerelmet ígértek
cseresznyevirág…

Ne tépj májusi
orgonát!- ha a szíved
hideg mint a jég.

Nyári záporok
mosták el lábad nyomát.
Milyen messze vagy!

Csillaghulláskor
mindig kívánok, de csak
téged - magamnak.

Duna-parton őszt
színeznek már a lombok.
Ölelj át, fázom! -

… mézzel és borral
várlak, csókokkal enyhítsd
szomjam s szomjadat.



Moha :Én "csak"az igazat

segítőm
a szemérmetlenséget
zengő
vágyódás,

ezernyi rímbe
simulhatna az
ismétlődő vallomás

virágfonatok
színes szirmába
kapaszkodva
libbenhetnék be
lelked nyitott ablakán

vagy

irigy gőggel
másolhatnám
a való versek
káptalanul örök
sorát

hogy csituljon
ijedt
lélekvisszhangod

én „csak” az igazat
akarom szívtenyered
vonalára rakni

hogy
igazul tudlak
vigyázni
szeretni
várni...

képtelen volnék megtanulni
a nélküled-et már...



Minden tele van veled: az illatoddal, a lényeddel,
az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni.
Érinteni szeretnélek.

- Vavyan Fable




Kiss Dénes :Időző

Meg kell fejtenem, ki vagy
mit akarsz velem
mennyi benned az áhitat
a barátság a szerelem
Visz-e szorongás
napfényes utcákon át

az élesre csiszolt őszben
hol mint kristályrácsok
villantják puszta fakoronák
a Nap cserepeit
s pókháló ejti csapdába
az időtlent

Meg kell fejtenem e nagy
szelídgesztenyék alatt
vonásaid keresztrejtvényét
csönd-kondító pillantásodat
s ki vagyok neked
te nekem ki vagy?
Hadd tudjam meg
e tiszta szavú őszben
amiért e végtelen pillanat
ragyogó tisztásán
elidőztem


Honti Lajos :Megjöttem hozzád


Fekete hegyek között
fehéren,
csobogó patak fölött
szerényen
megjöttem íme Hozzád
szegényen,

mert nem hoztam mást csak a
lelkemet
és bajok ellen csak a
kedvemet
s a hideg ellen forró
szívemet.

Úgy jöttem, mint más vándor
bús legény
ki minden vert haragnak
jó edény,
kinek nincs semmi címe, csak szegény. . .

úgy jöttem, mint felhők az
ég alatt,
mint az ősz elől húzódó
madarak
nesztelenül - hátul a
kert alatt. . .

és most itt vagyok Nálad
szegényen
fogadj csak egyszerűen,
szerényen
és add a lelked izzón,
fehéren.


Szers András :Szemedbe merülve

Nagy vihar illatát érzem, ha nézlek,
s barlangok sóhaját hozza a szél,
törtarany bőrödön napszínű fények,
játszanak, ez a nyár rólad mesél.

Rólad mesélnek a fák lent a parton,
Rád emlékeztet minden virág,
bársonyos illaton szállok, ha hallom,
mély-bíbor hangon szíved sóhaját.

Szemedbe merülve érzem a lelked,
vágy ritmusára lüktet felém,
mint dobok az éjben, s hold dalol benned,
végtelen pillanat, végtelen éj...

Magamba szállok és elmerülsz bennem,
színes világodat borítva rám,
elveszünk egymásban, illat és kellem
marad, s a lelkünk csak repül tovább..



Amikor a vállamhoz ért, úgy éreztem, a földkerekség legpuhább, legmelegebb takarója ölel magába. Biztonság, meleg, amibe belefúrod, befészkeled magad, és hónapokon keresztül alszol, majd újjáéledve, sértetlenül felébredsz, és a föld megújul. Érintésében a tavasz varázslata bújt meg.

                                                                              - Laurell Kaye Hamilton


Kovács-Popa Daniela :Olyannak

Olyannak látlak, mint az első estén
derekad árnyától megremeg a szívem,
rádfeledkezésem örök szédületén
szavad igazára teremtetett hitem.

Olyannak írlak, mint az első versben,
mikor esthomály csordult testeden,
tündöklő arcod mennyboltomra festem,
pennám tintájában gyönyörünk lebben.

Olyannak hallak, mint első pillanatban,
akár az ezüst, úgy cseng nevetésed
magamat keresem hiteles szavadban
balzsamos hangod - élő menedékem.

Olyannak hiszlek, mint az első perben
hullámot vet bennem vágyad tengere,
rózsaszínű ködöd beborít egészen
visszhangomat hallom ájult csendedben.

Olyannak érezlek, mint első alkonyatkor
tenyeremen olvad az ezeregy titok,
nyelvemen az ízed most is visszacsókol,
Te, Unhatatlan Kedves, Egyetlen Imádott.