Mikor átölelem, mikor karjaimba zárom, e mozdulattal szeretném megmenteni a világtól. Nem magamnak szeretném megmenteni: önmagának, esetleg az utókornak, a halhatatlanságnak. Úgy érzem, valami roppant becses és értékes, amit a sors személyében reám bízott. Legszívesebben mindig csak adnék neki valamit, meleg ruhát, hogy ne fázzon, csillogó ékszert, hogy örüljön, valami szépséget, puhaságot, kedvességet szeretnék beleadni az életébe.

- Márai Sándor

 

 

Kun Magdolna:VIGYÁZLAK

Lágy fuvallat leszek, ha láz gyötörne éjjel.
Tenyeredben foszló meleg, lágy kenyér.
Fénysugárba forduló napraforgó kehely,
Melynek nyarat ontó illata a szívedig elér.
Ajkadra simítom az idő meghitt csókját,
Feléd nyújtom kincsként óvó vigaszom,
Mindened leszek e valótlan világban;
Hideg éjben melengető bújó oltalom.
Mit irántad érzek, nem egyszerű hála,
Vagy fellobbanó érzésnek lángoló heve
- szemeidben vagyok a gondolat s az erő -
Legékesebb szavaidnak titkos fegyvere.…
Tavasz leszek tél havában, elrejtőzködő.
Derűvel megfestett szivárvány az égen,
hogyha a percekből színes évek nyílnak,
reményben font életem jövő hittel éljem.

 

 

A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik,

 s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik.

- Pilinszky János

 

 

Vas István :Minden jelben...

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Új dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szívemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanítsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszin arcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!

Bonifert Ádám: Ha hozzám jössz

Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.

Mindannyian azt az egyetlen embert keressük, aki megadhatja nekünk, ami az életünkből hiányzik. És ha mégsem sikerül megtalálni, nincs más hátra, imádkozzunk, hogy ő találjon ránk.

- Guillaume Musso

 

 

Bálint Lea: Boldogságom erdeje

55.

Emberek
és egyik sem te vagy

annyira várlak
hogy mindenkiben
téged látlak

Mindenkire
rámosolygok
nem jössz
és lesújt a bánat

Tovább várlak

 

 

Szép Ernő: Szívből

Ki kérdez meg engem,
szívem a mellemben
hogy dobog, mit dobog?
Hogy én mit gondolok,
hogy én mit takarok,
hogy én mit akarok?
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

A vonó keresztbe,
húrok megeresztve,
csengőnek nincs nyelve,
harangok leverve,
szómnak szórt virága,
két szemem világa
kinek kell, Istenem
kinek kell?

Tengeren ámulnék,
csillagot számolnék,
szép felhőt mutatnék,
és angyalt kutatnék,
tanítnék játszani,
gyermeknek látszani.
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

Aureliu Busuioc: Holdsugarak

A mély mezőkön
a szélben táncoló köleshez hasonlóan
összezárt szempilláid közé
kéredzkednek a holdsugarak.
A szíved a fülét
a szerelem felé fordítja
hogy hallja:
nem a tücsök zenél,

az örökkévalóság.

- Dabi István fordítása

Radnóti Miklós:Szerelmi ciklus 1927-28-ból

4.

Sok szerelmes éjszakán égették
tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét nagy izzás és hogy messze vagy,
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakán...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint lehelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom és ujra itt vagy és ujra
megölelem fehér, dombos tested,
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
szegény, ejtett fejem...

Sárhelyi Erika:Törékenyen

A napok úgy állnak össze bennem,
Mint hőmérőben a higanyrészecskék.
Egy apró zökkenés is elég lelkemben,
S szertegurul a cseppfolyós szürkeség.

Törékeny nyugalmamat láz szítja,
Csak egy roppanás, és oda a jelen.
Halántékom ezer gondolat szorítja,
S lassan részeire esik a szívem.

Szabó Lőrinc : Csodálatos- rémületes

Hiányoddal vagy jelen : a szegényebb
világ fájóbb, de több lett : reggelek
gyöngyház csöndje, dél lángja emleget,
s holdas tavunk éji bűvöletének
sóvárabb rabja, ajzottan, a lélek,
mint mikor csókod még nyugtatta : szebb,
elveszthetőbb, hívóbb, beszédesebb
a csodálatos-rémületes élet.
Gondolatom tükrét csiszolta ki
halálod? A szívéit ? Valami
új ízt termelt, színt, látást : isteni
érzékenység gyúl fényben s fény alatt :
izgalma rejt, izgalma mutogat,
az gazdagítja koldus kínomat.

"Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.
Tegnap volt, vagy százezer éve már:
Én nem tudom.
Én azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemről egy mosoly leáldozott. "

- Reményik Sándor

Szabó Lőrinc: TITKOS FÁJDALOM

Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók nélkül elhagytál: üres
szalma lett kezeimben a kalász,
lepkéim elszálltak s a hegyen is
értelmetlenül felelt s otthagyott
barátom, a szél… Ellenségesen
hallgat ég s föld… Valaki kellene…
Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.

 

 

Juhász Gyula :Emlék

Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.

Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.

Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temető úton.

Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!

Gere Irén :Belső utam

lám
évtizedek múltak
s én nem feledtem
a múltat
itt táncol szorosan
mögöttem
lépteim nyomán...
(mintha csak most
mondanám: szeretlek)
nem vettek el
tőlem az évek
- sodrukat álltam:
ÉLEK -
tükröm bár
idegen arcot mutat
tudom:
nem vétettem el
...az utat.

Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág

A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).

A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.

Baranyi Ferenc: Elfognám szél-szerelmedet

Mióta biztosan tudod
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele -
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön.

Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a "szeret - nem szeret" pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret - vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte...
Talán szeretlek? - megszeretsz.
Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.

Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam,
s hogy foglyul ejts - azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan.

Sárhelyi Erika: Csöndesen…

Csöndesen szeretlek.
Magamban. Nem, mint a csitrik,
Kik még világba kiáltják
Szívük határtalan örömét.
Az én szerelmem csak
Benned élve láttatja az erejét.
Álmodban szeretlek,
Nézve vonásaid jól ismert rajzait,
Mit rejthetnek vajon még
El nem mondott, éjben rejlő álmaid?
Szeretlek ébredőn, morcosan,
Szeretlek frissen és szakállas-kócosan.
És szeretlek téged munkába indulón,
Sietve adott csókoddal a számon,
S szeretem, ahogy tested nyomát
Elsimíthatom az összekuszált ágyon.
Én csöndesen szeretlek,
Csak annyira, hogyha múlna,
Majd nekem is fájjon…

 

 

Zágorec-Csuka Judit:Te és én

Mi ketten együtt,
sivatagi magányban,
kalitkában őrzött madárként,
kietlen utakon járva,
felszántott réteken repülve,
égető nap alatt elbújva,
tekintetedbe merülve,
örökös harcban és kételyben,
teremtésben és gyászban,
ott bent és itt kint,
sem élni, sem meghalni
nem tudok nélküled.

Csorba Győző:(Az én rajongásom…)

Az én rajongásom neked micsoda? Ünneplő ruha,
gyöngy, karkötő, szikrázó cifraság, amely
elkápráztatja a szemet, mindenkiét, aki rád tekint
s kicsit a magadét is, ha magadra tekintsz,
de ennél többet alig ér, alig

elég ahhoz, hogy a sűrűsödő alkonyati
szellők borzongásai ellen megvédjen valamicskét,
hogy odaillő feleletet súgjon
a folyton bonyolódó s végzetesebb
kérdésekre, melyekre más nem válaszolhat.

Az én rajongásom az én szerelmes verseim!
Nem hozzád s nem rólad kéne beszélnem.
Sokkal inkább helyetted.

 

 

"Violák és sok más virágok
nyíltak ki bennem."

- Radnóti Miklós

Vladimír Holan: Ki vagy?

Nem tudom, szólítják-e még galambomnak a nőket,
nem kérdeztem soha, hogy boldog vagy-e,
de te nem bánod, te csodálatos, eljössz imádatomba,
s nem kell hazudnom, félnem, kiérdemelnem a szerelmet,
éles nyomoromhoz simulsz, odaadod magad, te tiszta,
velem eszed és iszod gyűlöletes kuszaságomat,
nyílt egyszerűségeddel bevilágítod,
megrendítesz, s nem érzem magam jobbnak, mint amilyen vagyok,
ahogy éreznünk kell egy kétszáz zongorára
írt fantázia közben,
felszabadítasz, te szabad, és többet,
többet nem akarhatok -
szorongás gyötör mégis,
valakiért, akit nem ismerek meg soha.
Egyedül lenni - ki követelhet egy hasonmástól ennyit,
de ha veled voltam, te magad még mindig hiányoztál…

- Székely Magda fordítása

Bella István: Szerelmes vers

2.

Ha nem lennél, rájönnék s kitalálnám
egymás után az arcod, a szemed.
Ha nem lennél, félnék, de szorongásomból árván
megmintáználak, mint az ember az isteneket,
s ha nem lennék, csak volnék, hogy fölismerj, s így legyek:
megszülnélek magamnak, mint a föld az embereket.

Bella István: Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk. Mint két magányos madár, melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött, úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven,

 egy emberöltőn keresztül.

- Robert James Walter

 

 

Ruder Jana: MINT FRISS HAJTÁST

Sebhelyes estéken bántottak a percek -
lámpafénynél néztem,
ahogy az óramutatók botorkálnak csendben.
A meleget sem éreztem már,
összehajtogattam az álmokat.
Minden pillanat
ónos esőként hullt rám.
Jajgatott az éjfél,
lapátolta a sok lehullott csillagot, de
parazsukból nekem semmit sem hagyott.
Lassan elringatta pilláimat a virradat...
aztán egy éjjelen megálmodtalak.

Jöttél, s mint friss hajtást öreg ágon a Nap -
a fény felé húzott egy selymes pillanat.
elpártoltak tőlem a kifosztott nappalok
s születtek bennem új lélek-dallamok,
a tegnapokat a múlt kötényébe szórtam:
Sebhelyes estéimet hangodba takartam.