Nem tudom, szólítják-e még galambomnak a nőket,
nem kérdeztem soha, hogy boldog vagy-e,
de te nem bánod, te csodálatos, eljössz imádatomba,
s nem kell hazudnom, félnem, kiérdemelnem a szerelmet,
éles nyomoromhoz simulsz, odaadod magad, te tiszta,
velem eszed és iszod gyűlöletes kuszaságomat,
nyílt egyszerűségeddel bevilágítod,
megrendítesz, s nem érzem magam jobbnak, mint amilyen vagyok,
ahogy éreznünk kell egy kétszáz zongorára
írt fantázia közben,
felszabadítasz, te szabad, és többet,
többet nem akarhatok -
szorongás gyötör mégis,
valakiért, akit nem ismerek meg soha.
Egyedül lenni - ki követelhet egy hasonmástól ennyit,
de ha veled voltam, te magad még mindig hiányoztál…
- Székely Magda fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése