Mikor átölelem, mikor karjaimba zárom, e mozdulattal szeretném megmenteni a világtól. Nem magamnak szeretném megmenteni: önmagának, esetleg az utókornak, a halhatatlanságnak. Úgy érzem, valami roppant becses és értékes, amit a sors személyében reám bízott. Legszívesebben mindig csak adnék neki valamit, meleg ruhát, hogy ne fázzon, csillogó ékszert, hogy örüljön, valami szépséget, puhaságot, kedvességet szeretnék beleadni az életébe.

- Márai Sándor