Paul Géraldy :TE MEG ÉN - Véletlen

Ha nem ismertük volna egymást!
Ez is előfordulhat, kedvesem, lásd,
mit tett a Sors érette, érezed,
hogy így szeressünk, s mi legyünk ezek?

Te így beszélsz: "Mi egymásnak születtünk".
De össze kellett hatni ezer oknak,
esélynek, véletlennek, jaj de soknak,
hogy létrejőjjön ez, szóval szerelmünk.

Vedd fontolóra, mily rossz volt sorunk,
amíg bolyongtunk, árva páriák,
s hogy az idő nagy és nagy a világ,
s megeshet, hogy nem is találkozunk.

Jut-e eszedbe néha szép kalandom,
hogy boldogságunk volt veszélyben, és
mi húzta a szívünket egybe, vajjon
mily távoli-titkos nehézkedés?

Tudod-e, mily bizonytalan körökre
vont az az est, s gondolsz-e arra, hátha
egy csöpp szeszély, egy fejfájás, egy nátha
eltávolított volna mindörökre?

Még meg se mondtam ezt a szörnyüséget:
mikor először láttalak, a bálon,
szépnek se látszottál nekem, csodálom,
alig vettelek észre téged.

Barátnőd érdekelt, ki nevetett,
csak azután találkozott szemünk.
Képzeld el, hogyha akkor nem merünk,
te meg nem értsz, s én nem vallok neked.

Ma este hol lennénk, ha akkor este
előbb visz el anyád, na látod,
ha nem pirulsz el, s én arcodba lesve
fel nem segítem néked a kabátod?

Mert emlékezz, ez volt csak az oka.
Ha sietünk, ha késünk,
most semmi sincs, se részeg ölelésünk,
sem ez a nagyszerű csoda!

Hát akkor nem vagyunk ma boldogok!
Akkor nem ülsz így oldalamnál!...

Édes szivecském, mily bolond dolog,
de arra a betegségedre gondolok,

amelybe majdnem belehaltál...