Paul Géraldy :TE MEG ÉN - Lelkek, divatok, stb...

Nő vagy, s ezért tudod, hogy bármi
kis semmi mily csodát mivel
és hogy lehet lelket csinálni,
új lelket egy kis semmivel.
Olyan nagyon értesz te ehhez,
oly bűvösen, hogy valahányszor
látlak: egészen újnak látszol,
és mindig újra tőrbe ejtesz.
Tudod, hogy az idő a nagy rossz,
s szerelmünk már nem új regény,
tehát cseleskedsz és ravaszkodsz
s más-más szemekkel jössz felém:
bőrödnek a nyakadba' lengő
boád ad nem-várt alapot,
újjáteremt egy csipkekendő...
S aztán a sok-sok kalapod!
Fölfedezek valami mélyet
tebenned, és megbomlok ott,
mert nagy kalap borul fölébed,
jól ismerem én az okot,
ettől szemed olyan sötét lett,
s nem látni rejtett homlokod.
Így tudsz te, hogyha ártani
kezd a szokás a szerelemnek,
mindig új lelket gyártani,
amelyet én nem ismerek meg.
Idegesen vad csókot tépek
az ajkaidról egykoron,
tenyerembe kapom a képed
és a hajad fölborzolom.
Kacagni kell, bolondul égni...
de hogy ledobom sebesen
a rongyaid, szemed a régi,
ismét csak ugyanaz a szem!
Majd hogy a fürtöd szép kigyóit
lesimitom a hajadat,
csalódva látom azt, mi bódít,
a homlokodat, a valódit:
s mi folytatódik,
tenmagadat...
Hiába keresem a parázst,
kis, röpke lelked, nincs vigasz.
Már vége. Megtört a varázs.
S az anyádhoz hasonlitasz.