József Attila: Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyújtózik az erdő
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.