Szabó Lőrinc: Ahogy lehet .

„Amennyire tudsz”, és „ahogy lehet”,
kértelek egykor, még reménytelen
(vagy tán csak súgta a képzeletem) –
igy idézted az első jeleket
s a homályból árnyhalk kisértetek
ébredtek, álmok, félszavak, selyem-
puha derengés, vágy és félelem;
óh, e két szív mit meg nem őrizett!
„Ennyire”, mondtad később, s „Igy lehet!”
Mennyire?! Óh, édes-gyors rémület,
nyilt szó! Lassú s még édesebb a tett,
s máris kéri a rejtő éjszakát.
„Csak igy lehetett!”, sugja most a szád.
A többi ujra árny és némaság.