Szabó Lőrinc : A huszonhatodik év



Búcsúzunk, édes kétségbeesésem?
Mindig búcsúzunk ! Valami selyem,
valami hűvösség a szívemen,
valami béke vagy már , alig érzem
fájónak ezt a fájdalmat : becézem,
hisz már rég csak általa vagy velem,
s szomorúan bár, mégis édesen
meg-megismétled, amit veled éltem
e tündér földön : teleröpködöd
múltunk éveit, a huszonötöt,
s ezt, a huszonhatodikat, örök
búcsúm, te, társam, halott útitárs :
tárt szívemben mindig itthon találsz,
és akárhogy fáj, vigasz, hogy te fájsz.

Nincsenek megjegyzések: