Zimonyi Zita: Egyedüllét

Álltam egykori ablakod előtt,
gondolatom gazdagon körbeszőtt,
örömök indázó nyárelején,
bánatok baljós télvíz idején,
elsuhanó árnyékodra várva,
reményeim fogságába zárva,
mozdulatod fénylő sejtelmében,
pillantásod megtartó hitében,
most a sötét, üres ablak előtt
mélázok magányomban merengőn,
tűnődök szétszéledt emlékeken,
jeleidet hiába kémlelem,
múlik a tél, múlik a nyár: a lét,
sátrat ver fölém az egyedüllét.