Egyszerre minden oly természetes, megbénító, ujjongó félelem, Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les, Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem. Szégyenkezik. Elindul hirtelen. A szél megint hűlő szívébe fúj. Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem. És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése