Kormányos Sándor:Két fa

Szél cirógatja közös magányunk
te felém hajolsz, én suttogok
barnult avarban puha a lábnyom,
de közelebb menni nem tudok.

Leveleink mind útra készen
a távolból már az ősz zenél,
és sóhajunk kíséri messze őket
ha fújni kezd a kósza szél.

Majd egymásba fonjuk ágainkat
ha csend zörgeti csupasz magányunk
s ha őszvégi alkony bontja fátylát
egymásra újra rátalálunk.