Káli László: Jó lenne

Majd ugye... jössz megint!? Ahogyan jön a gondolat,
betoppansz megint, elhoz hozzám egy boldog pillanat.
És ugye... egyszer úgy érkezel, hogy nem mész többé el?
És ugye... én leszek, én lehetek, ki boldoggá tesz Téged?

Jó lenne megint Veled! Mint abban a percben, amikor
még fogtam a szemed, és néztem a kezed, ahogyan lassan
elengeded szemem tükréből a szivárványszín könnycseppet.
És én a lelkem csókoltam szép szádra abban a pillanatban.

Jó lenne összebújni! Mint két vadgalamb a hólepte faágon
egy téli hajnalon. Mint két testvér... Mint anyához gyermeke,
mint tenyér simul a tenyérbe, ahogyan csak Te tudsz bújni,
pihegve, szerelmesen a vállamra, gondokat messzi kergetve.

Szeretni egymást. Kéz a kézben sétálni a végtelenbe s vissza.
Levenni válladról a terhet, könnyíteni mindazon, amin lehet,
ami bánt. Hogy ne csillogjon gyémánt könnyed soha többé!
Hogy ne fájjon, ami most még fáj, s minden rosszat elfeledj.

Majd ugye... jössz megint?! Miképpen az álom érkezik.
És nem kell, hogy keresselek úttalan utakon még mindig,
hanem itt leszel, és maradsz. Nem többre, csak álomnyi életre.
Akár ölelkező szobrok, mozdulatlan eggyé leszünk ezer évre.