Poldesz Albert: Karomban tartalak

Karomban tartalak,
százszorszép szemed
behunyva álmodik,
kezed nyakamat fonja át,
csend van köröttünk,
mi némán hallgatunk:
az idő is megállt.

Lelkemben a pillanat
csodája ég,
kialudt szememben
újra fény ragyog,
sóvárgó vággyal
csak most születtem:
nem voltam eddig,
csak most vagyok!

Szívemben forró lávaként
forrong a vérem,
szétárad bennem
zúgón szilajon,
perzselő lánggal
lobogva égő
szikrázó fény
és örök vágy vagyok.