Rácz Olivér :Tükör

Tükör a hold. Tükör – tükör a két szemed.
Szemed tükrén a holdfény megremeg,
s a csöndbe súgott ős varázsszavak
most fénnyel írt betűknek látszanak.
A puha szárnyú éji óra száll:
szemed tükrén ragyog a holdsugár,
ki tudja, mire vár.

Emlék. Emlék a kettőnk minden régi álma.
Forró fejünk alatt emlék a párna,
s emlék, hogy egyszer te meg én,
ifjúságunk tűnő szigetén,
együtt lestük a holdsugáron át
Anitra táncát és Solvejg dalát.

Kaland. Kaland az élet és a szerelem.
Nem is én voltam és talán te sem,
kik egykor azt hittük: varázs,
varázs a létben minden villanás,
s egymás erén érezni épp elég
az élet halk ütőerét.

Sziget. Ifjúságunk távozó sziget.
Magunk sem értjük, más hogy értse meg,
hogy így, éveink hídján, szárnyszegetten,
mi megmaradtunk mégis mind a ketten,
s mikor a holdfény lopva átoson
az arcodon és át az arcomon,
még egyre halljuk a holdsugáron át
Solvejg dalát.

Csoda. Csoda a tükör – tükröm a szemeden.
Csoda az emlék, kaland s a szerelem.
Szerelmünk, mint cseppkő a lágy setétben,
még egyre változik, titokban, észrevétlen,
oly nyugtalan s mégis oly álmatag,
oly lüktető, mint kő a csepp alatt,
oly alkotó, mint csepp a kő között:
sír és remeg,
de már örök.