Balaskó Jenő : Virágének

Hogyha szívem volna, csak te szíved volna,
minden a világon csak rólam dalolna.
Hogyha én fény volnék, szemeden kinéznék,
akár fűszál volnék, szemed színe volnék.

Ha folyó lehetnék, medrembe csalnálak,
akár örvény karján mélyembe zárnálak.
Ha levegő leszek, arcodhoz bújok el,
boldog álmaidat a szádról hagyom el.

Bárha volnék kígyó, hogy lábad taposna,
akár inda volnék, mi csipőd befonja.
Ha csak domb lehetnék, patak hasadású,
szálló melled volnék, szélbe borulású.

Néha illat volnék, bőrödről szállanék,
úgy mondanám neved, hogy sose szólanék,
mert ha virág volnék, több virág nem volna,
belőled nyújtóznék, halálom nem volna.

Belőled hajlana álmom is, ha lenne,
ilyen hamar biztos hogy vége nem lenne.
Lovam után kötve ugyan mit csináljak,
tőled elszakasztva hogyan is kiáltsak!

Mért nem lehetek fény, nyomodba szegődő,
akár halkuló hang, fényednél megszűnő.
Mert ha szívem volna, csak te szíved volna,
minden a világon csak rólam dalolna.

Mert a szívem volna szabadabb a szélnél,
ezeréves titkom erdejébe térnél,
mert akkor jó volnék, biztos észrevennél,
mint akármi szépet, tenyeredbe vennél.