Fáy Ferenc :Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a viz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.

Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.

Úgy nézek rád, mint víz-csepp néz az égre

Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.

Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,

S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.

Káli László:Táncolni Veled

Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,

a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...

Harcos Katalin:Mi volna nélküled?

Mi volna hangod nélkül ez a csend?
Csak némaság, és üresség hona…
de így, hogy szavad még fülemben cseng,
a csendnek is van titkos dallama.

Mi lenne nélküled magányos álmom?
Csak rezzenetlen néma holdsugár…
de így, hogy itt vagy nekem a világon,
álmom szenvedélyes, ajkam csókra vár.

Milyen lehetne akkor a jelen,
ha vágyat nem oltottál volna belém?
Nem lenne remény, sem szerelem…
s nem lopnék kalandot életedbe én.

Játsszunk hát kedved szerint, ÉLETET!
Vígat, és kacagástól hangosat!
Játsszunk vágyat és titkos szerelmet…

mindennél szebbet, mindig boldogat

Violák és sok más virágok
nyíltak ki bennem.
Fehér klárisok sápadnak
szememből a csuklód köré
lassan peregnek a kezeiden
és már ujjaid hegyén csillognak
amikor lecsókolom őket
mert az ujjaid csúcsán

kezdődik és végződik az élet.

- Szabó Lőrinc

Illyés Gyula:Jó érezni…

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,

és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Egry Artúr :Szeretlek

Mint magányukat az elhagyott termek,
midőn tétlenül merengnek,
Úgy szeretlek,

Mint folyó az ős öreg görgeteg követ,
amely medrében is követ,
Úgy szeretlek,

Mint ujjad nyomát a dagasztott kenyér,
amint szelíd kezedhez ér,
Úgy szeretlek,

Mint híd feszült nyugalmát a partok,
amíg parttól partig tartok

Úgy szeretlek.

Bella István: Hát milyen szót keressek hozzád

Hát milyen szót keressek hozzád,
égből, búzából válogassam?
Vagy mondjam csak így, sziszegő szoknyád
kígyózik minden kapualjban?

Így mondjalak, a népmesék
tűzből mentett, fölsíró gyíkja,
ki a dadogót a fák, az ég,
az állatok nyelvére megtanítja?

Vagy ez lennél, fényes nevetés?
Tánca ficánkoló lovaknak,
mert a szerelmes szeretés

szomjas mezőire kicsaptak?

Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy

a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól

a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál.

- Milan Kundera

 

Vitó Zoltán :Együgyű vallomások

Amikor hó van és fagy,
én akkor is fürjes tavaszban járok, -
de csak ha velem vagy:
Tenélküled hideglelősen fázok;
öt-lépésnyi szobám kietlenül nagy;
rám dermednek tarajos jégvirágok...

- Hallasz csengve didergő dallamot?:
Semmi! Ne félj!: Csak a magány kolompolt;
s hol nincs már semmi íz,
számban a kortynyi víz
ajkaid égő hiányára gondolt -

s koccanva megfagyott...

Komáromi János:Higgy nekem

Higgy nekem Kedves,
most virág vagyok.
Hajolj csak hozzám
érezd az illatot.

Gyenge száram meg ne törd,
óvatos legyél.
Egy virágnak fontos
minden kis levél.

Higgy nekem Kedves,
most meg szél vagyok.
Ne bújj előlem
hallgasd a dalom.

Futásomat meg ne törd,
óvatos legyél.
Csak szabadon élhetek...
mert ilyen a szél.

Higgy nekem Kedves,
most napfény vagyok.
Homlokodra lángoló
csillagot csókolok.

Sugaramat meg ne törd
óvatos legyél.
Míg egyenes a napsugár
csak is addig él.

Higgy nekem Kedves,
most mosoly vagyok.
Ott ülök vidáman
lágy-tüzű ajkadon.

Jó kedvemet meg ne törd
óvatos legyél.
Egy mosolyból fakad
minden csöpp remény.

Higgy nekem Kedves,
most könnycsepp vagyok.
Lassan legördülök
márvány arcodon.

Tisztaságom meg ne törd

óvatos legyél.
Boldogsággal fizetek
minden könnyedért.

Higgy nekem Kedves,
ez most én vagyok.
Nem hordom már
az ósdi álarcot.

Életemet meg ne törd
óvatos legyél.
Míg önmagam vagyok

lelkem csak addig él.

Szeretni valakit, aki szeret téged…

Imádott lénynek lenni, akit a másik istenít,

mindez túllépi az emberi boldogság határát:

lopott tűz a mennyországból

-Delphine De Girardin

 

Szabó Ila: Ajándék

 

vágyléptű gondolat

csönd-szőnyegét
terítem halkan és

félve eléd

perc-gyöngyöm szétpereg
ősz íze vár
tétován száll feléd
két szemmadár
tavasz-fény nyár-dallam
álom-varázs
elindul hozzád egy
simogatás

Gál János:Bújócska

Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne,
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette

Ha út leszel,
Én a szekér rajta,
Ha te a szekér,
Én majd a pajta

Ha mese leszel,
Én gyermek, ki hallgat,
Ha gyermek leszel,
Én dal ki elaltat.

Ha irka leszel,
Én majd a lapja,
Ha te az irkalap,
Én a vers rajta.

Ha vers leszel,
Én toll, mi leírja,
Ha te a toll,
Én sötétkék tinta.

Ha telihold leszel,
Én egy kis csillag,
Ha csillaggá leszel,

Kiválasztalak.




 

Szoby Zsolt:Ha szeretnéd

...lennék szél - ringató,

arcod simogató,
hajad lágy fürtjeit
játszva lobogtató;

lennék nap - felkelő,
lelked dédelgető,
csodás mosolyodban
titkon elmerengő;

lennék hold - ballagó,

ágyadba surranó,
szemeid íriszén
szelíden csillanó;

lennék víz - hűsítő,
szomjúdat enyhítő,
ajkad mézédesét
mohón ízlelgető;

lennék tűz - perzselő,

tested melengető,
vágyak korlátait
vadul felégető;

s te a fény - pislogó,
égbolton hunyorgó,
szívemben csillagként
örökké ragyogó.

P. Pálffy Julianna: A csókod

Oly puha, oly bizsergető,
forrón szenvedélyes, mindent kérő,
néha, mint az alászálló hópihék,
a vállam éppen csak, éppen hogy
megérintették.

Barangoltak a testemen, dombokon
és íveken, lobogó tüzeket gyújtva bennem,
hogy kívánjam, hogy kérjem, engem is
vigyél magaddal, hiszen csókraboddá
lettem.

Elkárhoztam érte, bűnömül ne vegye
senki, ki nem érezte a csókod ízét,
nem tudhatja milyen az - Téged -
igaz szerelemmel a szívében, őszintén
szeretni.

Az én szívemben ott él a szerelem,
szirmait bontó, gyönyörű rózsa,
elvarázsoltál, megbabonáztál, hogy
örökkön-örökké éhes legyek, arra a

mézédes csókra.

Serfőző Simon :A Napban

Az ég szemeddel kerekül

s hunyódik rám.
Száddal pipacs piroslik.
Szőkéllik hajaddal a nyár.

Dobban szíveddel a domb.
Derekaddal fák hajolnak.
Éjjel álmommal alszol.
A Napban te sütsz fel holnap.

Szabó Lőrinc :Káprázat

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part, s tenger összevegyül,

s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -

vagy felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek, és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -

vagy mit tudom én!… Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -

óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,

érzékeink káprázó tengerén.