Radnóti Miklós:Az áhitat zsoltáraiból 1.

Kedves, miért is játszom boszorkányos
ékes szavakkal, amikor szomorúbb
vagyok a fűznél, büszkébb a fenyőnél
és szőkébb a vasárnap délelőttnél.

Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót.

Színes miseruhát hoznak az alkonyok, hogy
imádkozzak hozzád egyszerű, szomorú
szavakkal, melyek néha bennem születnek
és nem marad utánuk semmi.

Szomorúbb vagyok a parti fűznél
és szép szavakkal szeretlek mégis
pedig te szebb vagy a százszorszépnél
és az egyszerűbbnél is egyszerűbb.

Vékony Andor :ADNÁM

Szeretném neked adni a dalt,
(mit sosem írok meg)
ahogy ölelik a vén szelek
a nyírfák ágait,
a lobogást a nyári tüzekből
a csillagos ég alatt;
a tó ringatta nádasokat
vad, harsogó zölden,
vagy télen, mikor töri a szél,
reccsentve jégbörtönét;
öreg fenyőket hóterhükkel,
s a rigót az ágain;
eső áztatta kopár hegyet,
a szegfűt a kő tövén.
Adnám, mert gyűjtötték az évek

Grigo Zoltán:Ringatlak

Mindegy milyen utakon,
bárhol légy felkutatom,
zúgó széllel érkezem,
fénylő esőcseppeken,
akár gyalog, tutajon,
erdőn át vagy patakon,
jövök hintón, szekeren,
rozsdás tölgyfalevelen.

Ott lesz minden hátamon,
amim csak van rád adom,
hozok fákat, hegyeket,
szelíd folyót, réteket,
ezer fénylő csillagot,
mindazt ami én vagyok
és úgy viszlek téged el,
ahogy szél a levelet.

Egyszer majdcsak felkaplak,
lágy szellőként ringatlak.

Radnóti Miklós : Szerelmes, őszi vers

A júliusi tarlón pattanó
szöcskéken ámultam szaporán
s tenyerem alatt a kedves gyönyörű
kamaszmellei értek vidáman.

Most mélyül már szemében a kék
és zsákos gabonák tömött csudái
előtt hajtjuk le őszi fejünket.

Csókok gondjától súlyosul a ház
s költöző madarak nehéz
tollaitól fordul emlékezőre
a táj éretten és régi mesékre:

valamikor, ha messze jártam tőle,
földről pipacsok véres pöttyeit
s az égről csillagokat akartam
a hajára hozni néki.

Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. 

De akarnia kell. 

És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja.

- Daniel Glattauer

Kormányos Sándor : Úgy viszlek...

Nem vagy sehol, csak szívem mélyén érzem,
hogy lüktet a csend s a halkuló világ
úgy sóhajt érted mint kint az őszi erdőn
a levele után rezzenő faág.

Nem vagy sehol, csak konok némaságom
őriz, mint álmot, mint elvesztett csodát,
s mint nyarak tündöklő mosolyát az őszbe,
úgy viszlek magammal emlékként tovább.

Bartalis János: Most indul

Most indul a nagy aranymáglya,
Üzen, kavarog az őszi színpompa.
A fák, hegyek, erdők tüzet fogtak,
homlokukon halálos csókok égnek.

Ó, bokrok és dús lombok!
Dáriusz nem volt nálatok gazdagabb.
Állok alattatok, mint szegény Lázár,
és az énekek énekét zengem.

Kedves! Az égő utakat járom.
Parázsfészekből parázsfészekbe lépek.
Dalol a part, ahol te jöttél egykor
virágfüzérrel homlokodon.

A lombok most lehajolnak.
Szemed mély tüze kigyúl.
Üzen, kavarog az őszi orgia.
Én búsan megyek, szívem
sápadtan dobban.
Lépted nyomát befedte a szél.