Michelangelo Buonarroti :Rímek 34.(Szeretlek, de nem szívem szeret téged)



Szeretlek, de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem , mert ez nem elég:
az öröklét vonz és mindentől félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.

Mikor Istenből kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával, s én merev
szempár vagyok csak, ki a földi terhet
látom rajtad, a húst s a bőrt, de mert

imádatom, mint hő a tűztől, el nem
válik az Örök Szépségtől, s mert benned
is Őt nézem, ki ok és okozat -

nincs menekvésem, s mindig visszatérek
s maradok, honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.

- Faludy György fordítása



Amíg nem érzitek, hogy "ő más,egyedi és meg van a joga a létezéshez",
addig semmilyen kapcsolatotok nem lehet vele .

- Szvámi Pradnyánpad
 
 

Mihai Eminescu :A CSILLAGIG

A csillagig, mely este kel,
Az út oly véghetetlen,
Hogy ezredévek múlnak el,
Míg fénye ide lebben.

Lehet: már régen kialudt
A kéklő távolokban,
De rezgő fénye, a hazug,
Egünkön csak ma lobban.

A csillagkép, mely régen holt,
Lassan suhan az égre;
Amíg nem látta senki: volt,
Ma látjuk már: de vége.

Épp így: ha béna és süket
És éjbe hullt a vágyunk,
A holt szerelmek fényüket
Még küldözik utánunk.

- Dsida Jenő fordítása


József Attila: AZ ÁRNYÉKOK...

Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.


Dsida Jenő :Nyáresti áhitat


Lépkedj vigyázva, kedves!
Míg mély varázsa tart
e percnek, ülj le mellém.
A csöndet ne zavard.

Az Ur mennydörög olykor,
máskor a suhogó
tölgyek holdfénybe rezgő
szavával suttogó,

máskor csókokba csattan
termő parancsa, majd
költők szájával szólal,
mikor a rím kihajt.

Most, hogy ily enyhületben,
mivel sem küzködőn
ülök a tiszta csendben,
a tiszta küszöbön:

egy kis tücsköt választott
s e cirpelésen át
beszél. Figyelj, figyelj csak!
Én értem a szavát.
 
 

Pilinszky János:Miféle földalatti harc

Napokra elfeledtelek,
döbbentem rá egy este,
üres zsebemben álmosan
cigarettát keresve.
Talán mohó idegzetem
falánk bozótja nyelt el?
Lehet, hogy megfojtottalak
a puszta két kezemmel.

Különben olyan egyremegy,
a gyilkos nem latolgat,
akárhogy is történhetett,
te mindenkép halott vagy,
heversz, akár a föld alatt,
elárvult szürke hajjal,
kihamvadt sejtjeim között
az alvadó iszapban.

Így hittem akkor, ostobán
tünődve, míg ma éjjel
gyanútlan melléd nem sodort
egy hirtelen jött kényszer,
az oldaladra fektetett,
eggyévetett az álom,
mint összebújt szegényeket
a szűkös szalmazsákon.

Mint légtornász, az űr fölött
ha megzavarja párja,
együtt merűltem el veled
alá az alvilágba,
vesztemre is követtelek,
remegve önfeledten,
mit elrabolt az öntudat
most újra visszavettem!

Mint végső éjjelén a rab
magához rántja társát,
siratva benne önmaga
hasonló sorsu mását,
zokogva átöleltelek
és szomjazón, ahogycsak
szeretni merészelhetünk
egy élőt és halottat!

Véletlen volt, vagy csapda tán,
hogy egymást újra láttuk?
Azóta nem találhatom
helyem se itt, se másutt!
Megkérdem százszor is magam,
halottan is tovább élsz?
Kihúnytál vagy csak bujdokolsz,
mint fojtott pincetűzvész?

Miféle földalatti harc,
s vajjon miféle vér ez,
mitől szememnek szöglete
ma hajnal óta véres?
A zűrzavar csak egyre nő.
A szenvedély kegyetlen.
Hittem, hogy eltemettelek,
s talán te ölsz meg engem?

Én félek, nem tudom mi lesz,
ha álmom újra fölvet?
Kivánlak, mégis kapkodón
hányom föléd a földet.
A számban érzem mocskait
egy leskelő pokolnak:
mit rejt előlem, istenem,
mit őriz még a holnap?


George Byron: Pillantásunk nem látta más

Pillantásunk nem látta más,
mosolyunk nem érthette meg,
két szív közt titkos suttogást,
két reszketőn kulcsolt kezet.
Csókunk oly szűz volt, bűntelen,
hogy hőbb vágyat tiltott szívünk,
oly tisztán csillogott a szem,
a szenvedély pirulva tűnt.
Hangod ujjongni tanított,
ha a csüggedés tört reám,
s ittam az égi dallamot,
de ajkadról ittam csupán.
A zálogunk - még hordom én,
de hol a Tiéd?
S ah, Te hol vagy?...

- Tótfalusi István fordítása