Szita Zoltán: Csillagok porából

Csillagok porából születtél meg
a távoli mindenség fényéből nekem,
hogy a szívemet észrevétlen befújja
ez az aranylóan izzó csillagszerelem:
És ahogy sodor bennünket egyszerre
ez a végtelen boldog szerelmes áradat,
már talán csak annyi időm maradt
hogy halkan belesúgjam a füledbe,
hogy én egyre jobban szeretlek!
És teljesen megrészegülve
Tőled, megcsókoljam tündöklő válladat.

Scheffer János :Az érintés szava

Álmod az álmom, fényed a fényem,
Szíved rezdüléseit most is érzem.
Jövőm a jövőd, erőm az erőd,
Szép tekintetedet most is nézem.

Az érintés szava, a boldog igen,
Mi annyiszor az ajkaidon pihen,
Mikor kezedet szótlanul fogom,
Mikor fejed a vállamon pihen.

Mint kiszáradt föld a vizet, úgy iszom,
Gondolatod, már az én gondolatom,
Testünk összefonódik, a néma igen,
Lelkünkben már borostyán-szív énekel.

Válóczy Szilvia: Magadért szeretlek

Mosolyodért izzik a nap,
És ha este mégis magadra hagy,
Derűs fénye benned marad,
Hisz az is Te vagy, saját magad.

Két szemed közt a jóság,
Tekintetedben önnön valóság
Kelt pupilládra festett színeket,
Eszményi, és boldog képeket.

Kezedben a gyengédség
Szívemet őrző ezernyi szépség,
Érintésedben lelkednek lángja,
Buja testem meghitt hazája.

Szeretlek azért, aki vagy…
Kivel a magány magára hagy.
Őszinte türelmed közt lépkedem,
S köszönöm újra, hogy vagy nekem!

Tóth Árpád: Elejtetted a napot

Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehúnyt szemhélyaimon
Rózsaszínnel átütött.

Fáradt arcom szeliden
Tüzesítette a fény
S szemlehúnyva a szokott
Utazásra vártam én,

Arra, mikor-halk hajó
Titokzatos tengeren,-
Fekvöszékem útrakél
S lázam sodrán ring velem

Felelötlen, gyönyörü
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:

Mindaz, ami sohse lesz,
Mindaz, ami sohse volt,-
Igy indultam ma is el,
Húnyt szemekkel, mint a holt,

Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínü parazsat

Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.

És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra,
hogy Messze vagy és jaj nekem.

És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.

És egy furcsa vízió
Vad erövel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.

Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,

Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.

Szeretlek

Őri István: Mondd, mi lesz

...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...


Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...
akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem mindent,
ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincskezem nyújtom feléd
nincshangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha átttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mint imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
sohanemvolt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet és egyre hangosabb...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: mostmár mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed

és feléd nyújtom vankezem
és neked adom életem

mindenem...

örökkön örökké

Daniel Glattauer

Nagyon kérlek, őrizd meg magadban a pillantásodat, amelyik csak engem, és csakis engem látott, és körös-körül minden más megszűnt a számára. (...)
Bánj vele takarékosan, ne pazarold el másokra.