William Butler Yeats :Egy régi dal visszhangja

Találkoztunk a fák közt, a kertben, ő meg én.
Jött hófehér kis lábbal a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem, mint rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.

És álltunk a folyónál, hol végetért a rét.
Vállamra tette akkor kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fű, ha ragyog:
de bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.

Vas István fordítása

Jorge Bucay

Mindig arra gondolj, a "nagyon szeretlek" kijelentésre az a leggyönyörűbb válasz,
hogy "én pedig érzem, hogy nagyon szeretsz".

Sárhelyi Erika :Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom

Zimonyi Zita :Pillantás

nézésed csillagos erőterébe
húztad oldalgó tekintetem,
megfogtad röpke pillantásom,
szemeddel testembe költöztél,
holdsugaras vallomást tettél,
napfényes válaszra késztettél:
szavak nélkül, érintés nélkül
hegyre fel elindult történetünk

Válóczy Szilvia :Szeress engem

Ülj most mellém...
Halld meg szívem halk szavát.
Érezd, ami kattog bennem,
S ébren táncol odaát.

Tekints reám...
Lásd meg lelkem legmélyét,
Ahogy szemem szemedben vonz
Álmot, s testek kedélyét.

Érintsd bőröm...
Vágyaink közt lépkedem.
Elsodor a legszebb érzés,
Szárnyal már a képzetem.

Két kezem fogd...
El ne ereszd soha már.
Szoríts engem akkor is, ha
Erős kételyed bezár.

Maradj velem...
Menekülni nem tudok.
Angyalok közt szárnycsapással
Messzire már nem jutok.

Szeress engem...
Szívem lángja féktelen.
Téged ölel szerelemben
Örök marad, s végtelen

Poldesz Albert: Karomban tartalak

Karomban tartalak,
százszorszép szemed
behunyva álmodik,
kezed nyakamat fonja át,
csend van köröttünk,
mi némán hallgatunk:
az idő is megállt.

Lelkemben a pillanat
csodája ég,
kialudt szememben
újra fény ragyog,
sóvárgó vággyal
csak most születtem:
nem voltam eddig,
csak most vagyok!

Szívemben forró lávaként
forrong a vérem,
szétárad bennem
zúgón szilajon,
perzselő lánggal
lobogva égő
szikrázó fény
és örök vágy vagyok.

Fogy a hold